Tudomány

Magáncég építene űrállomást néhány éven belül

Valamivel több mint két év múlva bocsáthatják fel a történelem első magánűrállomását – írja a Space.com. Az amerikai Vast Space a tervek szerint a SpaceX egyik Falcon 9 rakétájával indítaná el a Haven-1-et legkorábban 2025 augusztusában.

Az első küldetést rövidesen követheti majd a Vast-1, amelynek keretében a SpaceX Dragon kapszulájában utazva egy négyfős legénység érheti el az űrállomást. A csapat akár 30 napot is eltölthet a világűrben.

Elen11 / Getty Images

„A Vast izgatottan vág neki az útnak, amely elvezet a világ első kereskedelmi űrállomásának, a Haven-1-nek, illetve első legénységének, a Vast-1-nek az elindításához” – mondta Jed McCaleb, a cég vezérigazgatója, aki háláját fejezte ki a SpaceX-nek a partnerségért. A hosszú távú célok között szerepel, hogy a Vast létrehozzon egy sokkal nagyobb, mesterséges gravitációval működő űrállomást is.

A vállalatot csak két éve alapították, de már igen ambiciózus céljai vannak.

A tervek között szerepel egy 100 méter hosszú, többmodulos, forgó űrállomás, amelyet a SpaceX Starship rakétarendszerével bocsátanának fel. Ennek elérése érdekében a Haven-1 forgatásával elvégeznék a világ első mesterségesgravitáció-kísérletét egy magánűrállomáson. A Haven-1-et aztán modulként használnák fel a későbbi, gigantikus űrállomásban.

Nem a Vast az első, amely bejelenti egy kereskedelmi űrállomás felépítését. Az Axiom Space például az elkövetkező években több modult is elküldene a Nemzetközi Űrállomáshoz, a komplexum pedig később leválva saját állomást alkotna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik