Sport

Fradi-csoda a BL-ben: hétgólos franciaországi győzelemmel megvan a Final Four

MTI / EPA / Ritzau / Claus Fisker
MTI / EPA / Ritzau / Claus Fisker
A hazai vereség után idegenben sikerült legyőzni a Metzet, Elek Gábor csapat így története során először ott lesz a négyes döntőben.

A Ferencváros 33-26-ra győzött a francia Metz HB otthonában, így 59-58-as összesítéssel továbbjutott a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből, és első alkalommal szerepelhet a budapesti négyes döntőben. A párharc első mérkőzésén, múlt szombaton 32-26-ra győztek a franciák Érden. Az FTC továbbjutása azt is jelenti, hogy két magyar csapat lesz a négy között, szombaton a Győr lépett tovább.

A hazaiaktól Louise Burgaard, a vendégek keretéből Cirjenics-Kovacsics Anikó, Kovács Anett és Béatrice Edwige hiányzott. Összeszedett játékkal, kevés hibával kezdett a magyar csapat, de 9-7-es vezetése után sorozatban négy gólt kapott. Elek Gábor vezetőedző időkérése után ismét megfelelően összpontosítottak az FTC játékosai, védekezésben és támadásban is voltak jó megoldásaik. Mindezek ellenére a franciák magabiztosan őrizték az első meccsen megszerzett hatgólos előnyüket, hiszen a szünetben döntetlen volt az állás, írja tudósításában az MTI.

A második félidőt még jobban kezdte a Ferencváros, mint az elsőt, kiváló védekezésére alapozva a 42. percben már 25-20-as előnyben volt, majd a meccs háromnegyedénél ledolgozta az Érden összeszedett hátrányát. Az már az ötvenedik perc környékén biztossá vált, hogy a Fradi megnyeri a visszavágót, és amikor a vendégek 31-23-as előnyben voltak, az előző idényben BL-bronzérmes franciák továbbjutása is veszélybe került.

Négy perccel a vége előtt is nyolc találat volt a különbség, majd ebben a rendkívül kiélezett helyzetben Andrea Lekic két hibát is elkövetett. Az utolsó 55 másodpercet emberhátrányban töltötte az FTC, amely újabb gólt már nem szerzett, de nem is kapott, így

fennállása során hatodszor jutott a legjobb négy közé a legrangosabb európai kupasorozatban, de a budapesti négyes döntőben először szerepelhet majd.

Angela Malestein nyolc, Emily Bölk és Klujber Katrin öt-öt, Szöllősi Zácsik Szandra négy góllal, Janurik Kinga három, Bíró Blanka hat védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Hatadou Sakhónak három, Camille Depuiset-nek nyolc védése volt, Sarah Bouktit nyolc alkalommal talált a hálóba.

A Metz legutóbb 2021 novemberében veszített tétmérkőzést hazai pályán.

Kapcsolódó
Videón a Fradi kézicsapatának óriási BL-bravúrja
A magyar csapat először vehet részt a budapesti négyes döntőben.

A négyes döntőre június 3-4-én kerül sor a budapesti MVM Dome-ban. Az elődöntő sorsolását kedden 17.45-től rendezik.

Bajnokok Ligája-negyeddöntő, visszavágó

Metz HB (francia)-FTC-Rail Cargo Hungaria 26-33 (17-17)

lövések/gólok: 46/26, illetve 48/33

gólok hétméteresből: 6/5, illetve 5/4

kiállítások: 8, illetve 10 perc

Továbbjutott: a Ferencváros, 59-58-as összesítéssel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik