Nagyvilág

Ördögűzés közben megverte 80 éves barátnőjét

Az 54 éves férfit letartóztatták a két napon át tartó „ördögűzés” után.

Számos vádpont miatt került börtönbe a floridai David Edward Benes. Állítólag két napon át próbálta kiűzni az ördögöt a nála harminc évvel idősebb élettársából holidayi otthonukban – írta a Tampa Bay Times. Az idős hölgy a rendőröknek azt mondta, amikor a férfi délután hazaért, a földre teperte, lefogta és üvöltözni kezdett vele, hogy most kiűzi az ördögöt belőle.

A férfi aztán kiszedte a telefonokból az akkumulátorokat, majd elrejtette őket a ház és a kocsi kulcsaival együtt, így a nőnek esélye sem volt segítséget hívni. A férfi így másnap délutánig kísérletezett a túl makacsnak tűnő ördög előcsalogatásával.

Nem tisztázott, végül ki értesítette a hatóságokat, akik másnap délután a házhoz érve a hölgyet a verandán sírdogálva találták meg, karján lila foltok és karmolás nyomok látszottak. Párja alkoholtól teljesen kiütve szunyókált bent a kanapén.

Amikor felébresztették, az önjelölt spiritiszta semmire sem emlékezett, csak annyi derengette neki, hogy volt valamilyen nézeteltérése az élettársával, de azt biztosan a nő kezdte. „Mert teljesen őrült!” – válaszolta a rendőröknek, amikor azt kérdezték tőle, ugyan miért támadt volna rá idős élettársa.

Benest letartóztatták, jelenleg a Land O’Lakes börtönben ül és óvadék ellenében sem lehet szabadlábra helyezni. A férfi ellen 65 év feletti személy sérelmére elkövetett testi sértés, a szabad mozgáshoz való jog megsértése, illetve családon belüli erőszak miatt emeltek vádat. Kiderült, a múltban már kétszer vádolták meg testi sértéssel, és egyszer élettársi kapcsolaton belüli erőszakkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik