Újabb négy évig Kelemen Hunor vezeti a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ), miután a szervezet 16. tisztújító kongresszusa bizalmat szavazott neki szombaton Temesváron. A 660 érvényes szavazatból 653 igen, 7 pedig nem szavazat volt, 665-en vettek részt a voksoláson, miközben 835 küldöttnek igazolták a mandátumát – közölte a szavazóbizottság.
Az RMDSZ elnöke köszönetet mondott a kongresszusnak a bizalomért és a feladatért. Elmondta, hogy ezután nem marad más, mint folytatni a sok éve elkezdett munkát.
A mi szövetségünk eszköz a romániai magyarok kezében. Bízom benne, hogy együtt sikeressé tudjuk tenni a romániai, erdélyi magyar közösséget
– fogalmazott Kelemen Hunor köszönőbeszédében.
A megválasztása utáni sajtótájékoztatón közölte: a következő évtizedben jó irányba fog változni a romániai valóság, és ő tapasztalt politikusként részt akar venni ebben a munkában, ezért vállalt újabb mandátumot 12 év elnökség után. Hangsúlyozta, hogy az erdélyi magyarság érdeke soha nem ellentétes a román többség érdekével, és ezt fontos felismerni.
Úgy vélte, a következő időszak nem lesz könnyű, de az RMDSZ-es csapat tudja, hogy mit kell tenni, mi az irány, és ha követni tudja ezt utat, a következő időszakban is sikereket tud elérni.
Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva elmondta: az RMDSZ nem támogatja az önkormányzati és a parlamenti választások összevonását, és véleménye szerint ez alkotmányossági szempontból nem is lehetséges.
A regionalizmusra vonatkozó kérdésre kifejtette: ez szerinte „áltéma”, a közigazgatási átszervezésről lehet ugyan beszélni, de meglátása szerint nem egy évvel a választások előtt. A kormányfőváltásról elmondta: az RMDSZ nem ad kormányfőt, így a szövetséget nem érinti a bukaresti kormánykoalíció két nagy pártja közötti megállapodás.
Az RMDSZ-kongresszus szombati zárónapján jelen volt Markó Attila korábbi kisebbségi államtitkár, a restitúciós bizottság volt tagja is, akit csütörtökön az utolsó perben is felmentettek az ellene felhozott vádak alól. „Jó újra itthon lenni!” – mondta, mivel nyolc és fél év távollét, magyarországi tartózkodás után első útja Temesvárra vezetett, a küldöttek vastapssal fogadták.
Köszönetet mondott feleségének, barátainak és a magyar kormánynak az elmúlt években nyújtott támogatásért.
Úgy álltak ki mellettem, hogy tudták, nem vagyok hibás
– mondta, és arra intette a jelenlévőket, hogy mindig álljanak ki az igazság mellett.