Belföld

Ferenc pápa a Rózsák terén: Az igazi hit kényelmetlen, kockáztat és kilép a világba

Máthé Zoltán / MTI
Máthé Zoltán / MTI

A pénteken háromnapos budapesti látogatásra érkezett Ferenc pápa szombaton szegényekkel és menekültekkel találkozott a Rózsák téri Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban. Több százan várták a téren a pápát.

A templomban azzal kezdte beszédét, hogy a szegények és a rászorulók állnak az evangélium középpontjában, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy

az igazi hit kényelmetlen, kockáztat és kilép a világba, hogy találkozzon a szegényekkel és képessé tesz arra, hogy a saját életünkkel a szeretet nyelvét beszéljük. 

A tevékeny szeretet nyelvét beszélte Szent Erzsébet is, akinek a templom előtt látható szobra a hit gyönyörű képe.

Aki istenhez köti magát, az megnyílik a szegények iránti szeretetre. Aki nem szereti testvérét, akit lát, az nem szereti az istent sem, akit nem lát

mondta.

A pápa szerint olyan egyházra van szükségünk, amelyik folyékonyan beszéli a tevékeny szeretet nyelvét, amit mindenki megért, még azok is, akik nem hisznek.

Az igazi hit kényelmetlen, kockáztat, ami kilép a világba, hogy találkozzon a szegényekkel és képessé tesz arra, hogy a saját életünkkel a szeretet nyelvét beszéljük

– fogalmazott, hozzátéve, a tevékeny szeretet nyelvét beszélte Szent Erzsébet, akinek a templom előtt látható szobra a hit gyönyörű képe.

Budapest, 2023. április 29.
Ferenc pápa megáldja a jelenlévõket az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban a budapesti Rózsák terén, ahol szegényekkel és menekültekkel találkozik 2023. április 29-én, háromnapos magyarországi apostoli látogatásának második napján. Mellette Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök (b).
MTI/Máthé Zoltán

Aki istenhez köti magát, az megnyílik a szegények iránti szeretetre. Aki nem szereti testvérét, akit lát, az nem szereti az istent sem, akit nem lát.

Köszönetet mondott a magyar egyháznak a tevékeny szeretet iránti elkötelezettségéért. Azt is megköszönte, hogy az egyház lelkesen fogadott be ukrajnai menekülteket.

Ez volt a pápa harmadik beszéde Budapesten. A Rózsák teréről a szintén a téren lévő Istenszülő oltalma-templomba a görögkatolikus közösséghez látogatott, délután fél 5-től pedig a Papp László Budapest Sportarénában fiatalokkal találkozik. A tervek szerint Ferenc pápa golfkocsival jár majd körbe a fiatalok között. Az egyházfő este magántalálkozón fogadja a magyarországi jezsuita közösséget szálláshelyén, az Apostoli Nunciatúrán.

Kapcsolódó
Találkozik a pápa a Röszkén 18 hónapig törvénytelenül fogva tartott keresztény iráni menekülttel
A keresztény hitre áttért Abouzar Soltanit a magyar hatóságok kisfiával együtt akarták visszaküldeni Szerbiába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik