Kultúra

Százkét évesen meghalt a sachsenhauseni koncentrációs tábor egykori őre, aki a fellebbezésére várt

Maja Hitij / Getty Images
Maja Hitij / Getty Images
A férfinak nem kellett bevonulnia a börtönbe.

Meghalt Josef Schütz, a Waffen SS egykori altisztje, a sachsenhauseni náci koncentrációs tábor őre, akit tavaly júniusban, 3518 rab halálában való bűnrészesség miatt öt évi börtönre ítélt egy német bíróság – írja az MTI.

A férfi a 2022-ben ítéletig jutó per során a bíróságon tagadta, hogy a politikai foglyokat is fogadó Sachsenhausen egyike őre volt, az eljárás során azonban dokumentumokkal sikerült igazolni, hogy Schütz 1942 és 1945 között valóban a kényszermunka, az éhség, a különböző betegségek, illetve az orvosi kísérletek és a rossz bánásmód miatt tízezrek halálát okozó táborban tartózkodott.

Az idős, kerekesszékbe kényszerült férfit egy 2015-ös jogi precedens alapján ítélték el, ami miatt Németországban bűnrészesség miatt felelősségre vonhatóvá váltak a koncentrációs táborokban dolgozók. Az ítélet szerint Schütz tudatában volt annak, hogy a Berlinhez közeli táborban rabokat ölnek meg, jelenlétével ezt elősegítette, sőt, a szökni próbálókat az őrök egyszerűen csak lelőtték, így aktívan is részt vett a gyilkolásban.

Schütz fellebbezett az ítélet ellen, újratárgyalásra azonban még nem került sor, így egészen haláláig nem kellett bevonulnia a börtönbe.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik