Élő Nagyvilág

Prigozsin aggódik, mert kifogyhatnak a lőszerekből

Telegram / AFP
Telegram / AFP

Tóba zuhant egy orosz MiG-31-es

Lezuhant egy gyakorlórepülésre indult MiG-31-es harci repülőgép Murmanszk térségében – közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium. A tájékoztatás szerint a hajtómű kigyulladt, és a gép lakatlan területen csapódott a földbe, a pilóták katapultáltak, és később a kutató-mentő szolgálat helikopteren elszállította őket a helyszínről.

A mentőszolgálatok előbb arról számoltak be, hogy súlyos állapotban kerültek kórházba a pilóták. Andrej Csibisz murmanszki kormányzó később közölte, hogy orvosi kivizsgálásukat követően kiderült: életük és egészségük nincs veszélyben, sőt kórházi ápolásra sem szorulnak. “Ezek a pilóták hősök, sikeresen elirányították a gépet a lakott terület felől” – hangsúlyozta Csibisz a Telegramon az MTI tudósítása szerint.

Úgy tudni, a gép egy tóba zuhant 10 kilométerre Moncsegorszk várostól, egy Rizs-Guba nevű sziget közelében.

A magyarok megfúrták, de a csehek feketelistára tették Kirill pártriárkát

Kirill orosz pátriárka az első személy, akit a prágai kormány Csehország nemzeti szankciós listájára helyezett az Ukrajna elleni invázió támogatása miatt – jelentette a CTK hírügynökség a külügyminisztérium weboldalára hivatkozva.

Nemzeti büntetőintézkedések kiszabását az emberi jogokat súlyosan megsértő természetes és jogi személyek ellen Csehországban az úgynevezett Magnyitszkij-törvény teszi lehetővé, amelyet tavaly nyáron fogadott el a cseh parlament, és amely január elején lépett életbe. A törvény alapján a cseh hatóságok most megtilthatják Kirill pátriárkának a Csehországba való beutazást, illetve elkobozhatják az esetleg Csehországban lévő vagyonát.

Sergey VLASOV / press-service of the Russian Orthodox Patriarch Kirill / AFP

Csehország a nemzeti listával az Európai Unió szankciós listáját bővíti. Az Európai Unió már korábban a szankciós listára akarta tenni Kirill pátriárkát, civil nevén Vlagyimir Mihajlovics Gungyajevet, de a magyar kormány belengetett vétója miatt erre végül nem került sor. A cseh külügyminisztérium ennek alapján javasolta a pátriárka felvételét a nemzeti szankciós listára – írja a CTK.

(MTI)

Prigozsin aggódik, a Wagner-csoport lassan kifogy a lőszerekből

Jevgenyij Prigozsin, a hírhedt zsoldossereg, a Wagner-csoport vezére árulókról és közelgő ukrán ellentámadásról beszélt egy hangfelvételen.

Az ukrán haderő május másodika után indítja ellentámadását, ami a szárnyaink elvágásával fenyeget. Közben elárulnak minket Oroszországban, nem adnak nekünk lőszereket. Már csak két-három hétre elegendő a készletünk

– panaszkodott meglehetősen dühösen Prigozsin, akinek emberei nagy szerepet játszanak Bahmut városának és környékének ostrománál.

Putyin ellencsapást rendelt el a barátságtalan országokkal szemben

Vlagyimir Putyin orosz elnök rendelete értelmében ideiglenes orosz állami kezelésbe kerül a külföldi államokkal kapcsolatban álló vállalatok vagyona, ha ezekben az országokban orosz vagyontárgyakat zárolnak.  A rendeletet kedd éjjel tették közzé a jogi információk hivatalos internetes portálján.

A dokumentum értelmében az orosz Unipro (a német Uniper tulajdonában lévő) részvényeinek 83,73 százaléka és a (finn Fortum tulajdonában lévő) Fortum részvényeinek 98 százaléka az orosz Szövetségi Vagyonkezelő Ügynökség ideiglenes igazgatása alá kerül. A barátságtalan országok vagyonának ideiglenes kezelése a rendelet szerint államfői döntéssel megszüntethető. Az ideiglenes vagyonkezelő gyakorolja a tulajdonosi jogköröket, továbbá leltározhatja a vagyontárgyakat, és gondoskodhat a megőrzésükről. Az ideiglenes kezeléssel kapcsolatos kiadásokat a használatból származó bevételből finanszírozzák.

Mikhail Klimentyev / SPUTNIK / AFP

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán újságíróknak kijelentette, hogy a rendelet “válaszintézkedés a barátságtalan országok agresszív lépéseire, amelyek célja, hogy szabályozási keretet hozzanak létre az orosz vállalatok külföldi vagyonának tényleges lefoglalására”. Rámutatott, hogy több államban szisztematikusan áttérnek az orosz cégek vagyonának ideiglenes kezeléséről a tényleges elkobzásra. Közölte, hogy a rendelet céljai közé tartozik az Oroszország számára fontos vállalatok stabil működésének biztosítása, a barátságtalan országok intézkedéseinek az orosz gazdaságra gyakorolt negatív hatásának kiküszöbölése, valamint egy kártérítési alap létrehozása, válaszul az orosz vagyon külföldi lefoglalására. Hangsúlyozta, hogy az intézkedés nem fosztja meg vagyonuktól a tulajdonosokat.

(MTI)

A kínai elnök az ukrán elnökkel is szóba állt

„Hosszú és tartalmas beszélgetést folytattam telefonon Hszi Csin-ping kínai elnökkel. Hiszem, hogy ez a beszélgetés erős lökést adhat a kínai-ukrán kapcsolatoknak” – írta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Twitterre. Hszi az orosz-ukrán háború kitörése óta többször is személyesen tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, akit még Moszkvában is meglátogatott, de ukrán kollégájával még nem egyeztetett.

Orosz katonai repülőket fogtak el a Balti-tenger felett

Három, transzponderjel (radar-válaszjel) nélkül repülő orosz katonai repülőgépet fogtak el a Balti-tenger feletti nemzetközi légtérben – közölte szerdán a német légierő, a Luftwaffe. A beszámoló szerint Németország és Nagy-Britannia Eurofighter vadászgépeket küldött a két Szuhoj Szu-27-es és az egy Iljusin Il-20-as vadászgép azonosítására.

A Reuters hozzáteszi, hogy az orosz katonai repülőgépek rendszeresen repülnek a szárazföldi Oroszországból Kalinyingrádba és vissza, vagyis az ilyen találkozások meglehetősen rutinszerűek a térségben.

Németország április elején adta át a NATO balti-tengeri légtérrendészeti missziójának felelősségét Nagy-Britanniának. A NATO-szövetségesek azért szállnak be az ottani légtér védelmébe, mert Litvánia, Lettország és Észtország nem rendelkezik saját vadászgépekkel. Tavaly nyáron a magyar vadászgépeket is riasztották hasonló okokból a Balti-tengernél.

Külföldi vállalatok részvényeit foglalta le az orosz állam

Vlagyimir Putyin orosz elnök rendelete értelmében ideiglenes orosz állami kezelésbe kerül a külföldi államokkal kapcsolatban álló vállalatok vagyona, ha ezekben az országokban orosz vagyontárgyakat zárolnak. A rendeletet kedd éjjel tették közzé – írja az MTI.

A dokumentum értelmében az orosz Unipro (a német Uniper tulajdonában lévő) részvényeinek 83,73 százaléka és a (a finn Fortum tulajdonában lévő) Fortum részvényeinek 98 százaléka az orosz Szövetségi Vagyonkezelő Ügynökség ideiglenes igazgatása alá kerül. A „barátságtalan országok” vagyonának ideiglenes kezelése a rendelet szerint államfői döntéssel megszüntethető.

Az ideiglenes vagyonkezelő gyakorolja a tulajdonosi jogköröket, továbbá leltározhatja a vagyontárgyakat, és gondoskodhat a megőrzésükről. Az ideiglenes kezeléssel kapcsolatos kiadásokat a használatból származó bevételből finanszírozzák.

A Wizz Air a háború kezdete óta nem tudja kivinni három gépét Kijevből

Az Eurocontrol előrejelzése alapján 2029-ig nem várható, hogy feloldják az ukrán, az orosz, a fehérorosz és a moldovai légtérre jelenleg érvényes korlátozásokat – írja a Világgazdaság. Az európai légiközlekedés-biztonsági hatóság hétéves jelentése szerint a következő hat évben az orosz-ukrán háború hatásai hangsúlyosan érezhetők lesznek, és ha véget is érnének a harcok, az Ukrajna felett tavaly február 24-én lezárt légtér nem lesz azonnal szabad, hiszen valószínűleg hosszú időnek kell eltelnie, amíg a harcokban megsemmisült, megrongálódott infrastruktúrát helyreállítják. Az ukrán állami légiforgalmi hivatal az Euroactiv szakportál megkeresésére vitatta az Eurocontrol állításait, mondván, a szervezet nem készít és nem is használ katonai előrejelzéseket.

A Világgazdaság megkeresésére a Wizz Air azt írta, a háborús helyzetre való tekintettel heti 140 Ukrajnába érkező vagy onnan induló járatát volt kénytelen megszüntetni. A cikkből kiderül, hogy a Wizz Airnek a légtérzár pillanatától négy gépe is Ukrajnában ragadt: a Lvivben állomásozóval fél évvel a háború kitörése után át tudtak repülni Lengyelországba, ám a Kijevben pihenő három ügyében egyelőre nincs megoldás. A Wizz Air azt kommunikálta, hogy kizárólag a konfliktus menetén és az ukrán hatóságokon múlik, hogy mikor tudják elhozni őket: az Airbus A320-asok állítólag sértetlenek, de nyilván alapos átvizsgálásra és karbantartásra lenne szükség, mielőtt átszállnának.

Zelenszkij: A háborút egy új Nürnbergi perrel kell lezárni

Volodimr Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy senki sem érezheti magát biztonságban, ha Oroszországot nem győzik le, és felszólított, hogy a háborút „egy új Nürnbergi perrel kell lezárni”. Az ukrán elnök legfrissebb  bejegyzésében azt hangsúlyozta, hogy

Oroszországnak veszítenie kell. A világnak nem lehet más célja.

Lavrov: Az Európai Unió rekordsebességgel militarizálódik

Moszkva gyakorlatilag semmilyen eredményt nem látott a gabonamegállapodásból – mondta Szergej Lavrov külügyminiszter kedden New Yorkban.

Oroszország jelezte, hogy amennyiben nem teljesülnek a követeléseik, akkor nem egyeznek bele a május 18-án lejáró megállapodás meghosszabbításába. Lavrov arról is beszélt a The Guardian cikke szerint, hogy az Európai Unió „rekordsebességgel militarizálódik”, és „agresszívan törekszik Oroszország megfékezésére”.

Lavrov azt is mondta, hogy nincsenek kétségei afelől, hogy „ma már nagyon kevés különbség van az EU és a NATO között”.

Olvasói sztorik