A Chicago egyik elővárosában élő nőt az előző hét elején még milliók sajnálták az Egyesült Államokban, mint az anyját, akinek a karjaiból ragadta el három latin-amerikai kinézetű férfi a kisfiát. A hét végére azonban már senki sem sajnálta, miután a rendőrség kiderítette: a gyerek nem emberrablás, hanem emberölés áldozata lett, a gyilkosságot pedig saját anyja követte el, barátja segítségével.
Az ügyészek elmondása szerint Lakeshia Baker bevallotta, hogy április 15-én egy övvel verte meg az egyéves Bryeon Huntert, miközben 21 éves barátja lefogta a kicsit, valamint letapasztotta a száját, hogy senki se hallja meg üvöltözését . Majd a Michael Scott nevű férfi is elverte a kisgyereket egy műanyag akasztóval. Másnap reggel Bryeon a fürdőszoba padlóján mozdulatlanul fekve nyöszörgött, és ott hallt meg. Az anya az ügyészeknek elmondta: tudta, hogy fia haldoklik, de nem tett semmit – írta a Chicago Tribune.
A gyerek holttestét a pár ezután egy hátizsákba gyömöszölte, elvitték a házból, és elrejtették. A holttestet azóta sem találták meg. Nagy valószínűség szerint egy közeli folyóba dobták, de eddig hiába keresték, nem került elő, csak a hátizsákot találták meg. Azt nem lehet tudni, hogy az anya vagy a barátja tüntette el a holttestet, mindketten a másikat vádolták ezzel.
Baker és Scott a holtest eltüntetése után azzal ment a rendőrségre, hogy a kisfiút három latin-amerikai kinézetű férfi elrabolta, és a nő még három gyanúsítottat is „felismert” az elé rakott rendőrségi felvételek közül. A gyerekrablásról szóló hírrel kiemelten foglalkozott a sajtó, és még a három „gyerekrabló” nevét és fényképét is nyilvánosságra hozták a helyi televíziók. Ezután az egyikük gyorsan jelentkezett is a rendőrségen, hogy tisztázza magát, egy másiknak pedig a felesége tudatta a rendőrökkel, hogy férje éppen börtönben ül, így nem lehet a tettesek között – írta a Tribune.
Baker később be is ismerte, hogy csak kitalálták a rablásos történetet, amelyet még négyéves fiának is betanítottak, arra az esetre, ha kikérdeznék a rendőrök. A nő és barátja ellen emberölés vádjával indítottak eljárást.