Otthon

Rég nem látott helyzet alakult ki a fővárosi albérleti piacon

Getty Images
Getty Images
Szemmel látható drágulás zajlik az albérleteknél, a jó paraméterekkel rendelkező kiadó lakásokért a többség hajlandó a korábbinál magasabb árat is kifizetni. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa arról beszélt, új tendencia, hogy vásárlás helyett sokan inkább bérelnek ingatlant a bizonytalannak tartott piaci környezetben, ez pedig egyértelmű felhajtóerőt jelent az árak tekintetében.

Rég nem látott helyzet alakult ki a fővárosi albérleti piacon, aminek a lakástulajdonosok lehetnek a nyertesei. Az elmúlt hetekben egyre több főbérlő szembesülhet azzal, hogy a megüresedett ingatlanát az eddigieknél jóval – elhelyezkedéstől és felszereltségtől függően akár százezer forinttal – drágábban tudja kiadni úgy, hogy ezért tulajdonképpen semmi extrát nem kell tennie.

Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint egyértelműen kijelenthető, hogy többen keresik a kiadó, mint az eladó lakásokat jelenleg Budapesten. Ennek hátterében az állhat, hogy sokan úgy vélik, hogy nem éri meg hitelt felvenni.

Túl sokáig hallgatta mindenki, hogy drágák a hitelek. A kamatok tavaly valóban kilőttek, az év végén már 10 százalék felett voltak, de azóta elindult egy markáns csökkenés. Most tartunk 8 százalékos kamatlábaknál, ami már az egészséges kategóriához tartozik, ám ez az információ lassabban jut el tömegekhez. Ez az egyik oka, hogy a többség az albérleteket tartja jelenleg biztonságosabbnak

– mondta a szakember.

40-50 ezer forinttal is többet kifizetnek egy albérletért

Mivel a kínálat nem nőtt az albérletek esetében, de a kereslet számottevő, ezért az árak is elkezdtek felfelé korrigálni, ráadásul az érdeklődők hozzáállása is rásegít arra, hogy a drágulás tartósabb legyen.

Gadanecz Zoltán arról beszélt, az érdeklődők tisztában vannak vele, hogy olcsón nem kapnak olyan albérletet, ami tényleg jó is, ezért hajlandóak mélyen a zsebükbe nyúlni.

Az emberek akár 40-50 ezer forinttal több pénzt sem sajnálnak egy olyan ingatlanért, amely minden paraméterében megfelel az igényeknek, és ahová tényleg szívesen mennek haza munka után. Az otthonukra hajlandóak többet áldozni a bérlők és inkább máson próbálnak spórolni

– mutatott rá.

Hogy mit hozhat a jövő, az a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint több tényezőn múlik. Egyrészt a nyár második felétől, a tanév kezdetének közeledtével körvonalazódhat egy újabb áremelkedés, ezt viszont ellensúlyozhatja, ha a csökkenő kamatok mellett elkezd helyreállni a piac és többen döntenek a vásárlás mellett is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik