Belföld

Hat nőt futtatott egy pár Siófokon

Hat nőt futtatott egy pár Siófokon. A Siófoki Járási Ügyészség üzletszerű kerítés bűntette miatt állítja őket bíróság elé.

A Somogy Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a pár már hosszabb ideje bérelt lakást a Balaton-parti városban. Tavaly nyáron elhatározták, hogy prostitúciós tevékenységbe fognak, ezért kibéreltek egy másik siófoki ingatlant is.

Hat nőt szerveztek be oly módon, hogy ők biztosították a nők lakhatását, illetve élelmezését. A férfi határozta meg a szolgáltatások tarifáit, és figyelt arra is, hogy a nők az elvárásának megfelelően, lehetőleg minél több pénzt keressenek.

Élettársa a prostituáltak hirdetéseit kezelte az interneten, s ő készítette el az ezekhez szükséges fényképeket, illetőleg ő tartotta a kapcsolatot a hirdetésekre telefonon jelentkező férfiakkal is. A pár ötven százalékos leadót várt el a prostituáltaktól, és közel másfél millió forintot szereztek így. A tevékenységüknek az vetett véget, hogy tavaly szeptemberben lecsaptak rájuk a zsaruk-

Az ügyészség letöltendő börtönt és közügyektől eltiltást kért a letartóztatásban lévő párra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik