Belföld

Fideszest zsidóz blogjában egy MSZP-s politikus

Pásztor Tibor, MSZP-s önkormányzati képviselő internetes naplójában díszzsidónak titulálja Deutsch-Für Tamást - jelentette be Rogán Antal szombati rendkívüli sajtótájékoztatóján.

MSZP: szerencsételn szóhasználat

Pócs Dániel, az MSZP V. kerületi elnöke képtelenségnek nevezte, hogy Pásztor Tibort antiszemitizmussal vádolják, ugyanakkor az általa használt kifejezést szerencsétlennek minősítette, egyben utalt a Fidesz valamint a MIÉP-Jobbik képviselte szélsőjobb kerületi szövetségére. “Pásztor Tibor barátomat antiszemitizmussal vádolni teljes képtelenség, hiszen ő pesti, lipótvárosi zsidó identitását nyíltan vállaló ember” – fogalmazott Pócs Dániel, majd hozzátette: a Rogán Antal által idézett mondatot azonban szerencsétlennek tartják, s ezért elnézést kérnek mindazoktól, akiket az esetleg sért. Rogán Antal megnyilvánulását kampánya részének tekintjük, amellyel ugyanakkor nem tudja elfeledtetni, hogy a Fidesz az V. kerületben szövetségre lépett a MIÉP-Jobbik által képviselt szélsőjobboldallal – zárta az MTI-nek adott nyilatkozatát Pócs Dániel, az MSZP kerületi elnöke.

„Gyurcsány Ferencet és Hiller Istvánt kérdezem: maradhat-e képviselő a Magyar Szocialista Pártban egy olyan politikus, aki internetes naplójában lezsidózza a Fidesz egyik vezető személyiségét. Elfogadható-e az MSZP vezetői számára a nyílt, kódolatlan zsidózás a magyar politikai közéletben?” – tette fel a kérdést Rogán Antal, a Fidesz kampányfőnöke szombati sajtótájékoztatóján.

Rogán Antal annak kapcsán kérdezte ezt az MSZP vezető politikusaitól, hogy – mint arról az ellenzéki képviselő a sajtótájékoztatón beszámolt – Pásztor Tibor MSZP-s önkormányzati képviselő internetes naplójában Deutsch Tamást “a Fidesz kettes számú díszzsidójának” nevezte. Az idézett mondat Pásztor Tibor blogjának “Van egy magas labda” című, február 24-i bejegyzésében olvasható. Pásztor Tibor a fiatal baloldal egyik vezető személyisége is.

Rogán Antal felidézte: 2004. őszén le kellett mondania Zuschlag János szocialista képviselőnek, amikor ízléstelenül viccelődött a holokauszt áldozatainak emléknapján. A fideszes politikus szerint megdöbbenéssel fedezték fel néhány nappal ezelőtt egy MSZP-s képviselő internetes naplójában, a következő szavakat: “Nem volt ez más, mint egy magasra földobott, szépen csavart labda, amit a Fidesz kettes számú díszzsidója nagy svunggal ütött le”. Rogán Antal szerint a honlap későbbi részeiből “egyértelműen kiderül, hogy amikor az MSZP-s képviselő ezt írja, akkor Deutsch Tamásra, a Fidesz országgyűlési képviselőjére, az Országgyűlés alelnökére gondol”.

A kampányfőnök elmondta azt is, hogy a honlapon egy fénykép is található. “A tonicsillag.jpg az én egyik helyi plakátom, megszaggatva és … rárajzolva egy Dávid-csillag” – jelentette ki. “Mindezek után, ha az ember nem lenne felháborodva, akkor joggal kérdezhetné azt, hogy drága képviselő úr, az az internetes honlapból egyértelmű, hogy a Fidesznek ezek szerint van kettes számú díszzsidója, az első számú az kicsoda? Vajon jómagam, vagy valaki más?” – tette fel a kérdést Rogán Antal.

Megjegyezte: “ugyan személyesen nem vagyok zsidó származású, de felháborít ez a megfogalmazás, ami egy MSZP-s politikus honlapján megtalálható”. Mint mondta, felháborítja, mert 61 évvel vagyunk a budapesti gettó felszabadítása, a holokauszt tragédiája után, és a holokauszt túlélői “ma is itt élnek közöttünk, jónéhányan pontosan abban a kerületben, ahol Pásztor Tibor önkormányzati képviselő”.

“Felháborít azért is, mert személyesen azt gondolom, hogy a nyílt politikai zsidózásnak ez a megnyilvánulása a 21. század elején egy politikus részéről egészen egyszerűen megengedhetetlen és elfogadhatatlan” – jelentette ki. Mint mondta, bízik abban, hogy Gyurcsány Ferenc intenetes blogjában is egyértelművé teszi, hogy elfogadhatatlannak tartja ezeket a szavakat, a képek használatát bárhol, egy MSZP-s vagy bármilyen más politikus honlapján, a politikai közéletben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik