Kultúra

„Ádám biztosan örülne” – zenésztársai mégis megtartják Török Ádám tervezett koncertjét

Kovács Attila / mti
Kovács Attila / mti

Török Ádám halála ellenére nem marad el a zenész május 8-ra hirdetett Török Ádám 75 & Syrius-Mini 50 című koncertje, családja és zenésztársai ugyanis úgy döntöttek, megtartják az eseményt – írja a Blikk. A lapnak Török „Zawi” Péter basszusgitáros azt mondta, úgy érezték, hogy ez a legjobb alkalom és helyszín a méltó megemlékezésre.

Borzalmas érzés, hogy búcsúkoncertre készülünk, de összeszedjük magunkat, és a tudásunk legjavát adva fogunk zenélni

– tette hozzá, és Török Dániel, a zenész fia szintén azt kérte, hogy tartsák meg koncertet. Török Ádám felesége is megerősítette a hírt.

Beszéltünk erről a családtagokkal, és arra jutottunk, hogy Ádám biztosan annak örülne, ha nem maradna el a koncert.

A jegyértékesítő oldalán ez az információ ugyanakkor egyelőre még nem köszön vissza, ott holnapra ígérnek új információkat.

A koncertet régóta szervezték: új albumot is terveztek bemutatni, és Orszáczky Jackie emlékére ajánlották volna a bulit, most azonban úgy tűnik, a koncert átminősül Török Ádám-életműkoncertté is. Ugyanakkor azt már tudni lehet, hogy nem lesz ott mindenki az eredetileg tervezett vendégek közül: Tátrai Tibor és Závodi János Török Ádám halála miatt már nem vállalja a koncertet, és így döntött Németh Alajos, a Bikini zenésze is, aki a Borsnak meg is indokolta döntését:

Nélküle nem lehet megtartani ezt a koncertet. Én is nagyon készültem, egy elég nagy részben a színpadon lettem volna Ádámmal. De azt gondolom, gyalázat lenne megtartani és emlékkoncertet csinálni belőle… Még el sem temettük a barátunkat és ez olyan, mintha máris valakik nyerészkednének a halálán. Hiába tudom, hogy nem ez a cél, számomra ez így jön le. És én ebben biztosan nem veszek részt!

Török Ádámot a koncert után négy nappal, május 12-én délután fél kettőkor temetik el az Óbudai temetőben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik