Kultúra

Meghalt Török Ádám

Kovács Attila / MTI
Kovács Attila / MTI
75 éves volt.

Meghalt Török Ádám, énekes, fuvolista, dalszerző, a magyar progresszív rock és jazzrock kiemelkedő alakja – írja a Blikk, amely úgy tudja, a 75 éves zenészt zenészt álmában érte a halál.

Török Ádám 1948. január 12-én született Budapesten. Már gyerekkorában elkezdett fuvolázni, legkorábbi zenei inspirációit így idézte fel egy pár évvel ezelőtti interjúban:

Apám jogászdoktor volt, édesanyám pedig retusőrként dolgozott. Ha a konyhában tett-vett, mindig ment a rádió. A komolyzenei műsorokban felcsendült Kodály Háry Jánosa vagy Bartóktól a Concerto. Már kisgyerekként elbűvöltek ezek a fantasztikus kompozíciók, úgy látszik, már tízévesen is meghatározó volt nekem a progresszív zene.

A beattel viszont csak valamivel később ismerkedtem meg. Keresztapám, aki a Magyar Olimpiai Bizottság gazdasági vezetőjeként a római olimpiára készítette fel akkoriban a delegációt, több alkalommal megfordult Olaszországban, és egyszer egy szalagos magnót hozott haza. Azon hallottam először a Rock Around the Clockot. Kurvára tetszett. A családi visszaemlékezések szerint, amikor szóltak a rock and rollok, hastáncot lejtettem a szoba közepén.

Elvégezte a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola dzsessz-tanszakának előkészítőjét. A Wikipedia szerint 1965-ben – gimnáziumi évei alatt – kezdett el zenélni zenekarban. Ezekre az évekre úgy emlékezett, hogy zenerajongóként csodálatos időszak volt, mert az országban több ezer együttes működött. „Állati érzés volt akkoriban járni a város klubjait, és visszahallani a Szabad Európáról meg a Radio Luxembourgról ismerős slágereket. De még nagyobb élményt jelentett felállni színpadra. Miután kirúgtak a Toldyból, a Petőfi Gimnáziumba kerültem, ott pedig egyből a beatkorszak sűrűjében találtam magam.”

Pár évvel később, 1968-ban, a Dogs együttes énekese lett, majd ugyanebben az évben megalapította a progresszív rockot, blues-rockot és jazz-rockot játszó Mini együttest. 1974-ben Závodi János kilépett a zenekarból, és helyére Tátrai Tibor került a Syriusból. Ettől kezdve a Mini jazz-rockot játszott, számtalan hazai és külföldi helyszínen, de közben folyamatosan cserélődtek a tagok.

1976-tól rendszeresen felléptek az Ifjúsági Parkban a P. Mobillal: „négy éven át tartottak a Mini–P. Mobil-keddek a Parkban és negyvennégy közös bulit csináltunk ezalatt, átlag 3-4.000 fizetővel, ami szép kis szám egy hétköznapon. A Mobil közönsége hamar megszeretett, mert tudták, hogy amit mi játszunk, az kompromisszumok nélküli, underground zene.”

Az 1980-as évek elejétől megszűnik a Mini, s megalapítja a Mini RC-t (Robot Company) és a Tátrai-Török Tandemet.  1987-től 1990-ig Török szólókarrierbe kezdett, fellépett Amerikában, Svájcban, Olaszországban és Ausztriában. 1990-ben fellépett a philadelphiai Freedom fesztiválon a svájci Jammin együttessel, majd egy évre rá megalapította a R.A.B.B. (Rhythm and Blues Branch) nevű zenekart Závodi Jánossal.

1998. január 31-én jubileumi koncertet adott a Petőfi Csarnokban, ahol 30 éves zenei pályafutását és 50. születésnapját ünnepelte, majd még ugyan ebben az évben újra indult az addig szünetelő Mini együttes, ezúttal Török Ádám és a Mini néven.

Kompromisszummentes zenét csinálok, soha nem követem a trendeket, hanem mindig a saját zenémet csináltam

– mondta Török Ádám egy tavalyi tévéinterjúban, mikor azt kérdezték tőle, minek tudja be, hogy még 50 év múltán is sokan kíváncsiak a Mini zenéjére. Török pár hét múlva, május 8-án az Erkel Színházban készült nagyszabású koncertet adni több mint fél évszázados életművéből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik