Élet-Stílus

Joshi Bharat új műsoron dolgozik

FEM3
FEM3
A csillagokban meg van írva, hogy az idei év sorsfordító lesz számára.

Joshi Bharat több mint egy éve nem vezet tévéműsort, a csütörtöki Reggeliben azonban elárulta, hogy hamarosan visszatér a képernyőre. Elmondása szerint ez is annak az új folyamatnak köszönhető, ami idén indult el az életében.

Körülbelül 2008 óta várom a 2023-as évet. Számmisztikailag analizálták a sorsomat, és 2023 minden szempontból olyan, mint születésem pillanatában. Amilyen konstellációk akkor voltak, az 67 év után most először jön össze

– magyarázta, hozzátéve: ez új szakaszt jelent élete minden területén, így a munkában is. Ennek néhány jele már meg is mutatkozott. A műsorvezetők faggatózására elmondta, hogy egy új műsoron dolgozik.

Azt, hogy hol, miképpen lesz látható, még én sem tudom, de már elindultak a felvételek. Testnek és léleknek is legyen jó – ez az alapkoncepció, innen indulunk. Beszélgetések

– fogalmazott az új projekttel kapcsolatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik