Az orosz diplomáciai képviselet szóvivőnője a szovjet hősi emlékmű csillagjának és címerének ledöntését elsősorban azzal hozta összefüggésbe, hogy a zavargások éppen ezen a budapesti téren zajlottak, ahol az emlékmű is áll – jelentette az Interfax hírügynökség kedden.
Orosz tévécsatornák az emlékmű „meggyalázásáról” is említést tettek az MTV-székház ostromáról, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lemondásának követeléséről szóló, kedd délelőtti tudósításaikban, jelezve: a válságot annak a hangfelvételnek a nyilvánosságra kerülése robbantotta ki, amelyen a szocialista kormányfő elismerte: hazudtak a népnek a gazdaság valós állapotáról, hogy megszerezhessék a győzelmet a tavaszi parlamenti választáson.
Az orosz nagykövetségi szóvivőnő rámutatott, hogy a budapesti lázongásokat „magyarországi források” semmiképpen sem hozzák összefüggésbe Gyurcsány Ferenc oroszországi látogatásával. A nagykövetség a megszokott rendben végzi munkáját, s eddig egyetlen orosz állampolgártól sem kapott panaszt arról, hogy megsérült volna a zavargások következtében – mondta a diplomata, aki az ITAR-TASZSZ szerint hozzátette: a nagykövetség állandó kapcsolatban áll a magyar hatóságokkal, amelyek az emlékmű gyors helyreállítását ígérték.
Az orosz alsóház külügyi bizottságának elnöke az erő alkalmazásától való tartózkodásra szólította fel a magyar ellenzéket, s úgy vélte, hogy a konfliktusból „ki kell vonni az 1956-os események értékelését”. Igaz, Konsztantyin Koszacsov szerint a magyar kormánynak is kezdeményezéseket kell tennie az ellenzék irányában.
