Kincsekkel teli ősi templomot fedeztek fel a mai Olaszország déli részén található, ókori görögök által alapított város, Paestum romjai között – írja a Heritage Daily. A UNESCO világörökség részeként számon tartott történelmi település három viszonylag jó állapotban fennmaradt templomáról vált híressé, most azonban a régészek egy eddig ismeretlen, negyedik templom romjait is megtalálták.
Az épületet dór stílusban építették, kő alapon állt és egy szentély volt található benne.
Ezeket a szobrocskákat feltehetőleg az Avili keramikus család készítette, van köztük amelyik delfint, mások pedig különböző istenségeket ábrázolnak.
Számos kerámia bikafejet is találtak az oltár körül, amely kövébe apró árkokat vájtak. A szakértők ezekből arra következtetnek, hogy a templomban bikákat áldoztak fel szertartásos keretek között, a vájatok pedig az állatok vérének elvezetésére szolgáltak.