Sport

A Szeged ötödik nekifutásra legyűrte a Veszprémet a szezonban

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI

A címvédő Szeged szombaton 30-28-ra legyőzte a Veszprémet a férfi kézilabda NB I-ben, ezzel az idényben először megnyerve a rangadót.

A két együttes 24 napon belül negyedszer találkozott egymással, mivel a Bajnokok Ligája rájátszásának első fordulójában kétszer, majd a Magyar Kupa döntőjében is összecsapott az ország két legjobbja. Érdekesség, hogy ezeket mind a Veszprém nyerte meg, sőt az őszi bajnokit is, így négy találkozó óta veretlen volt a Szegeddel szemben.

Ezúttal azonban jobban kezdett a Szeged és bár vezetést szereztek a veszprémiek, egy káprázatos 6-0-s sorozattal meglépett a hazai csapat. A félidő végéig a Veszprémnek így a zárkózás maradt a feladata, de a szünetben így is 18-17-re vezetett a Szeged. Térfélcsere után sem változott a játék, de nagyon feszült lett a hangulat, Sostaric és Cupara egy alkalommal úgy összeszólalkoztak, hogy komoly tömegjelenet alakult ki a pályán.

A 40. percben ráadásul Matej Gaber akkorát ütött Nedim Remili  arcára, hogy abból megint kisebb szópárbaj alakult ki. A játékvezetők visszanézték az esetet videóról és kiállították a Szeged játékosát. A végjáték azonban Gaber nélkül is rendkívül izgalmas maradt, a szoros csatából végül a hazai csapat jött ki jobban és Imanol Garciandía egy kínai figura végén beállította a 30-28-as végeredményt.

A hazaiaknak mindenképp nyerniük kellett, hogy jó esélyük legyen az alapszakasz megnyerésére, a Veszprémnek ehhez egy döntetlen is elég lett volna.

Végeredmény

OTP Bank-Pick Szeged – Telekom Veszprém 30-28 (18-17)
lövések/gólok: 52/30, illetve 45/28
gólok hétméteresből: 2/0, illetve 2/1
kiállítások: 4, illetve 6 perc

Ajánlott videó

Olvasói sztorik