Nagyvilág

Bebörtönözte mozgássérült férjét, a pénzét herdálta, miközben annak ápolójával volt viszonya

Getty Images (illusztráció)
Getty Images (illusztráció)

Nemcsak megcsalta és elköltötte férje pénzét, de teljes összeesküvést talált ki egy brit nő, hogy férjét kiforgassa mindenéből, számol be a Metro. A negyvenkilenc éves Sarah Somerset-How tíz éven keresztül 2010 és 2020 között élt vissza mozgássérült férje kiszolgáltatottságával, annak örökségéből sok ezer fontot fehérneműkre, a szerető DJ-felszerelésére és hitelkártyák törlesztésére költött, miközben a férj ápolójával, az ötvenéves George Webb-bel volt viszonya. A páros gyakorlatilag éheztette a gondjaikra bízott férfit, akit úgy élt saját otthonában, mint egy börtönben.

A sértett diplomás, magasan képzett férfi, ugyanakkor egészsége születése óta rossz: agyi bénulásban szenved, szinte teljesen vak, és ágyhoz kötötten él, huszonnégy órás ellátásra szorul. Ennek ellenére a vádlottak a vád szerint csak heti egyszer engedték zuhanyozni, és előfordult, hogy egy teljes éven keresztül nem mosták meg a fogát. Enni legtöbbször chipset és szendvicset kapott, azt sem túl sokat, a feleség pedig közben azon fáradozott, hogy a sértettet teljesen kirakják a családból. A férfi végül úgy menekült meg a kínzástól, hogy sikerült egy barátját beavatnia a történtekbe, aki riasztotta a férfi szüleit. Ők bevonták a rendőrséget és a szociális szolgálatot, akik egy mentőakciót szerveztek a férfi kiszabadítására, ami a bíróság előtt elhangzottak szerint zavarba ejtően hasonlított egy túszmentésre.

A feleség és az ápoló rabszolgatartás, csalás, lopás, valamint rossz bánásmód miatt áll bíróság előtt, sőt, a férfi egy másik vádpont szerint egyszer egy cipővel ütötte meg gondozottját. A sértett képviselői szerint a férfit tárgyként kezelték, és csak annyira gondozták, hogy még épp életben maradjon, mindezt pedig szántszándékkal tették, hiszen szükségük volt a férfire, hogy bevételeik megmaradjanak. Hogy ne tudódjon ki a helyzet, a két vádlott nem engedte, hogy bárki meglátogassa a férfit, még telefonon is csak úgy beszélhetett bárkivel, ha egyikük jelen volt. A tíz éves periódus alatt, amíg a bántalmazás tartott, tizenkétezer fontot költöttek el a sértett vagyonából – már amellett a havi négyezer font mellett, amit a sértett a gondozónak fizetett.

A két vádlott minden vádpontot tagad.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik