Kultúra

Lionel Richie, Andrea Bocelli és a take That is fellép III. Károly koronázási buliján

Jemal Countess / Getty Images / AFP
Jemal Countess / Getty Images / AFP

Hatalmas koncert követi a brit uralkodó, III. Károly király három hét múlva esedékes koronázását. A Buckingham-palota szombaton ismertette a fellépők valószínűleg még mindig nem teljes, de világsztárokkal már most is teli listáját, amelyen szerepel a Take That és Andrea Bocelli neve is.

III. Károly koronázása május 6-án lesz a londoni Westminster-apátságban, amely több mint kilencszáz éve az angol-brit uralkodók hagyományos koronázó temploma. Így itt koronázták meg 1953. június 2-án, trónra lépése után csaknem másfél évvel az akkor huszonhét esztendős II. Erzsébet királynőt, III. Károly édesanyját is, aki kilencvenhét évesen, uralkodásának hetvenegyedik évében, tavaly szeptember 8-án halt meg nyári rezidenciáján, a skóciai Balmoral kastélyában. Halálának pillanata óta elsőszülött fia, Károly volt trónörökös a brit uralkodó.

Károly koronázását háromnapos ünnepségsorozat kíséri, és ennek egyik fő rendezvénye lesz a ceremónia másnapján, május 7-én, vasárnap esedékes nagyszabású koncert, amelyet a windsori kastély hatalmas parkjában tartanak. A rendezvényen, amelyet a BBC brit közszolgálati médiatársaság rendez, állít színpadra és közvetít, a Buckingham-palota szombaton közölt első, egyelőre kivonatos listája szerint fellép a Take That, Lionel Richie, Katy Perry, Andrea Bocelli, Sir Bryn Terfel, Freya Ridings és Alexis Ffrench is, de a lista még bővülni fog.

A közönségnek nem kell a jegyvásárláson aggódnia, a résztvevőket ugyanis a BBC által szervezett országos sorshúzáson választják ki, a nyertesek két-két ingyenes jegyet kapnak, összesen húszezren vehetnek részt élőben a koncerten. A hírességek mellett fellépnek majd különböző szakmai és társadalmi közösségek amatőr zenei együttesei és kórusai is, így például a Nagy-Britannia által befogadott menekültek által alapított kórus, az LMBTQ-közösségből összeállt énekegyüttes és a brit állami egészségügyi szolgálat, az NHS kórusa is.

A megakoncert mellett a koronázást övező rendezvények központi elemei közé tartozik majd a Nagy Koronázási Ebédek (Coronation Big Lunches) nevű hatalmas össznépi utcabálsorozat is, amelyet országszerte a helyi lakóközösségek szerveznek szintén a koronázás másnapjára, várhatóan többmilliós részvétellel. Május 8-ra, hétfőre a brit kormány soron kívüli munkaszünetet hirdetett, a Buckingham-palota ismertetése szerint ez a nap a jótékonykodásé, a helyi közösségek érdekében vállalt önkéntes jószolgálati tevékenységeké lesz, The Big Help Out címmel.

III. Károly király életének hetvenötödik évében jár, és így az angol-brit monarchia évezredes történetében ő lesz a legidősebb uralkodó, akit megkoronáznak. Édesanyja hatalmas pompával kísért koronázási szertartása három órát tartott, a ceremóniára csaknem kilencezren voltak hivatalosak. Az udvar már jelezte, hogy III. Károly májusi koronázási ceremóniája rövidebb, külsőségeiben szerényebb lesz és sokkal kevesebb, kétezer meghívott vendég jelenlétében tartják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik