Gazdaság

Negyedével csökkent a hazai gázfogyasztás az első negyedévben

Az elmúlt hónapban a megelőző év azonos időszakához képest 25,8 százalékkal kevesebb földgázt használt fel Magyarország – ismertette pénteki közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).

Márciusban folytatódott az áramfogyasztás tizenegy hónapja tartó csökkenése, amelynek mértéke ezúttal 7,9 százalékos volt. A minisztérium arra is felhívta a figyelmet, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összesítése szerint 2023 első negyedévében a március havi mutatóval közel azonos arányban mérséklődött a felhasznált földgáz és villamos energia mennyisége.

2023 márciusában a lakosság körében 26,8 százalékkal, a gazdasági szereplők részéről pedig 25 százalékkal csökkent a gázfogyasztás. Az idei első negyedévben a felhasználás 23,3 százalékkal esett vissza. A háromhavi adat a háztartások 21,8 százalékos és a gazdaság 24,5 százalékos fogyasztáscsökkenéséből áll elő tavaly január-márciushoz viszonyítva – ismertette az EM. Villamos energiából az első negyedévben 7,1 százalékkal kevesebbet használtak fel a magyar családok, vállalkozások és intézmények a múlt esztendő azonos időszakához képest.

A minisztérium kitért arra is, hogy az MVM Csoport által szolgáltatott, április első napjaira rendelkezésre álló további adatok – kis mintán ugyan, de – még nagyobb arányú mérséklődést mutatnak mindkét energiahordozó esetében.A közleményben kiemelik, hogy a hazai tárolókban jelenleg mintegy 125 százalékkal több gáz van, mint az előző fűtési szezon végén. A tavaly beszerzett különleges készlet megtartásával a korábbinál másfélszer nagyobb, 1,9 milliárd köbméternyi védett állami gáztartalék segíti a megfelelő felkészülést a következő télre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik