Élet-Stílus

Tóth Gabi: Igyekszem Tóth Gabinak megmaradni, de nem könnyű ebben a karaktergyilkosságban, amiben vagyok két éve

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
Nem foglalkozik azokkal, akik „NER-énekesnőnek” vagy „az Orbán Viktor nem tudom mijéből kilógó valaminek” nevezik.

Tóth Gabi csütörtök este az életéről mesélt a Scruton kávézóban, az életút-beszélgetésen elhangzottakról a Telex számolt be.

Igyekszem Tóth Gabinak megmaradni, de nem könnyű ebben a karaktergyilkosságban, amiben vagyok két éve

– idézi a lap az énekesnőt. Az ellene irányuló támadássorozatról azt mondta, szerinte az akkor indult, mikor 2020-ban Fankadelivel elkészítette az Egy az isten című dalt a Pozsonyi csata című animációs filmhez. A felkérésnél még nem sejtette, hogy milyen következményei lesznek.

Akkor jött egy iszonyatos cunami, azt sem tudtam, hova nézzek. Talán két fokkal ez tovább lett tolva, mint kellett volna.

A következő lökést Tóth szerint az adta, mikor „felkérték önkéntes hírnöknek” a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. Először el sem hitte, hogy rá gondoltak.

Itt volt a pápa, egy világkongresszus, nagyon sok vallási vezető együtt imádkozott a Hősök terén, megtisztelő eseménynek gondoltam. Nem ruháztam fel ennél többel, és ha valamire, a támadásra egyáltalán nem számítottam utána

– mondta. Arról is beszélt, az emberek változnak.

Az lenne a fura, ha ugyanúgy ugrándoznék a színpadon, mint 19 évesen. 35 éves nő és anya lettem, persze, hogy megváltoztam.

Szerinte mindenki csinálja, amit akar.

Nem az a célom, hogy átmossam az emberek agyát, hogy mindenkinek a hitét megváltoztassam, hanem hogy elmeséljem, én miben hiszek. Jó úton vagyok, a hamisságot a zenén keresztül mindig meg lehet érezni, az a szívünkig hatol.

Mint mondta, nem akar úgy élni, mint akit csak szeretni lehet, kritizálni viszont nem, de a támadások és az igazságtalanság zavarják. Elismerte, hogy ő sem mindig tudta magát megvédeni, és volt, hogy nem jól kommunikált, de tanult belőle. Nem akar áldozat lenni.

Én még mindig egy énekes vagyok, a zene mindenkié.

Azt is mondta, hogy már teljesen kizárta a médiát az életéből.

NER-énekesnő, meg az Orbán Viktor nem tudom mijéből kilógó valami olyan alacsony szint, amivel nem éri meg foglalkozni

– mondta, majd kijelentette: bárkivel szívesen leül beszélgetni, nem fél a rossz kérdésektől

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik