Szórakozás

Pedro Pascal a húszas évei közepén elgondolkodott azon, hogy a színészkedés talán nem neki való

Gilbert Flores / Variety via Getty Images
Gilbert Flores / Variety via Getty Images
Eldöntötte, hogy ha 29 éves koráig nem kap egy jelentősebb szerepet, akkor maga mögött hagyja a gyerekkori álmát.

Pedro Pascal a napokban az Esquire magazinnak adott interjút, melyben egyebek mellett arról is beszélt, hogy a húszas évei közepén elgondolkodott azon, hogy maga mögött hagyja a színészi álmait, miután olyan sok felejthető szerepet kapott, a karaktereinek pedig rendre el kellett játszania a halálát.

Annyi különböző módon haltam meg. Az volt a vízióm, hogy ha 29 éves koromig nem lesz valami nagyobb megjelenésem, akkor vége. Úgyhogy folyamatosan újra és újra átgondoltam, mit jelent az, hogy elkötelezem magam emellett a szakma mellett, és lemondtam arról, hogy úgy nézzen ki a dolog, ahogy azt gyerekként gondoltam. Annyi okom volt arra, hogy elengedjem ezt a tévhitet

– magyarázta Pascal, akit a karrierje elején Sarah Paulson támogatott anyagilag, hogy egyáltalán ételre fusson neki.

A színész hozzátette, szerinte a sorozatos kudarcok ellenére a „téveszmés önmeghatározásának” köszönheti, hogy nem adta fel az álmát.

Illetve annak, hogy semmi máshoz nem értek igazán. Ez tartott életben.

Pascal kitartása végül ki is fizetődött: 2014-ben Oberyn Martellként tűnt fel a Trónok harcában, az elmúlt években pedig két igencsak népszerű sorozatban is megkapta a főszerepet: A Mandalóriban és a The Last of Usban is.

Kapcsolódó
Pedro Pascal egy időben olyan sikertelen volt, hogy Sarah Paulson vett neki ételt
Pascal a pályakezdő színészek csóró életét élte évekig, de Paulson mindig kisegítette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik