Kultúra

Újabb nő perelte be Nick Cartert, a vád ismét nemi erőszak

Mauricio Santana/Getty Images
Mauricio Santana/Getty Images
Az eset a vád szerint 2003-ban történt.

Röviddel 2022 karácsonya előtt egy autizmussal, illetve agyi bénulással élő nő, Shannon Ruth perelte be a Backstreet Boys énekesét, Nick Cartert, azzal vádolva a zenészt, hogy 2001-ben, tizenhét éves korában egy koncert után orális szexre kényszerítette, majd szexuálisan bántalmazta.

Nem Ruth volt az első, aki ilyen vádakat fogalmazott meg Carterrel szemben: 2017-ben Melissa Schuman, a Dream egykori tagja is ugyanerről beszélt, pert azonban nem indított – egészen mostanáig, hiszen a Rolling Stone cikke szerint a nő úgy döntött: a tizennyolc évesen vele történtek miatt a zenésznek felelnie kell.

Schumant

manipulálta, kihasználta, majd szexuálisan bántalmazta a zenész, sőt, a szüzességét is miatta veszítette el

– olvasható a dokumentumokban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik