Belföld

Nem történt bűncselekmény Orbán Viktor pisai útjánál

24.hu
24.hu
Az ügyészség Hadházy Ákos feljelentését bűncselekmény hiányában elutasította.

Hadházy Ákos országgyűlési képviselő hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Orbán Viktor miniszterelnök február-márciusi honvédségi repülőgéppel történt részben hivatalos, részben magánjellegű utazása miatt. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség szerint nem történt bűncselekmény.

Azt írták, más országok gyakorlatához hasonlóan a magyar kormányfő állami érdekből kap személyi védelmet, ami kiterjed élete, testi épsége megóvására, közlekedése biztosítására. A személyi védelem szabadságán, magánprogramjain is megilleti. Mivel Magyarország nem tart fenn úgynevezett kormánygépeket, így a Magyar Honvédség biztosítja a védett személyek

személykísérésében való részvételéhez szükséges személyi és technikai feltételeket, azaz az utazáshoz szükséges repülőgépet és személyzetet.

A jogszabály a honvédségi személykísérés nyújtotta technikai segítséget kiterjeszti a politikai felsővezető házastársára is, amennyiben a házastárs a politikai felsővezetővel utazik.

Mivel a személyi védelem nem miniszterelnöki juttatás, hanem állami kötelezettség, így a költségei szükség szerint az államot terhelik, ezért a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a feljelentést bűncselekmény hiányában elutasította.

Hadházy Ákos érvelése szerint Orbán Viktor jókora kárt okozott, amikor Kairóból nem Budapestre repült haza egyenesen (kb. 2200 km), az állami tulajdonú repülőgépet a Kairó – Pisa – Budapest útvonalra „térítette el” magánprogramja miatt, így ugyanis a 160 fős utasszállító 3200 kilométert repült.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik