Kultúra

Steven Tyler tagadja, hogy megerőszakolt volna egy kiskorút

ROBYN BECK / AFP
ROBYN BECK / AFP
Az Aerosmith frontembere szerint a lány beleegyezett az aktusokba, és ha sérült is, azt nem a zenész okozta.

Tagadja a vádakat, és az ellene indított ügy ejtését kérte Steven Tyler, az Aerosmith frontembere, akit kiskorú szexuális zaklatásával, nemi erőszakkal és szándékos érzelmi stressz okozásával vádolt meg egy nő – írja a Rolling Stone.

Julia Misley – akkori nevén Julia Holcomb – tavaly decemberben azzal fordult bírósághoz, miszerint a zenész miatt éveken át testi és érzelmi megrázkódtatásokon ment keresztül. Tylerrel még a hetvenes években bonyolódott szexuális viszonyba egy koncert után, amikor a nő még csak 16 éves volt. Kapcsolatuk három éven át tartott, a zenész egy ponton gyámsága alá is vette a lányt, hogy legálisan utazhasson vele a turnék alatt. A nő szerint Tyler elhitette vele, hogy romantikus kapcsolatban élnek, miközben kihasználta az akkor még kiskorú nőt. Misley azt állítja, hogy egy alkalommal teherbe esett a zenésztől, aki arra kényszerítette, hogy elvetesse a magzatot.

Tyler most 24 pontos ellenkeresetet nyújtott be Misley ellen, amelyben minden vádat tagad: azt állítja, hogy szexuális aktusaik beleegyezésen alapultak, ráadásul mivel a kapcsolat alatt a zenész a lány gyámja volt, mentesség vonatkozott rá. Tyler ügyvédjén keresztül az ügy ejtését kérte.

Misley ügyvédje már reagált a fordulatra, Jeff Anderson szerint Tylerék válasza a gázláng-effektust idézi, azaz manipulációval próbálják elültetni a kételyt az áldozat fejében, hogy megkérdőjelezze saját emlékeit. Hozzáteszi, hogy a frontember a gyámság tényét használja fel arra, hogy ne lehessen felelősségre vonni az erőszak ügyében.

Sosem találkoztam még ilyen ellenszenves és potencionálisan veszélyes jogi védekezéssel, mint amilyet Tyler és ügyvédei indítottak: azt állítják, hogy a törvényes gyámság egyúttal beleegyezés a szexuális visszaélésekbe

– írták közleményükben.

Kapcsolódó
Kiskorú szexuális zaklatásával vádolják Steven Tylert
Julia Holcomb szerint tizenhét évesen teherbe is esett az Aerosmith frontemberétől, aki abortuszra kényszerítette őt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik