Tech

Rendkívül közeli fekete lyukakat találtak

Egy, a közelmúltban megjelent tanulmányban két új fekete lyukat mutatnak be – írja a Space.com.

Az érintett objektumok az eddigi legközelebbi fekete lyukak, amelyeket észleltek.

A Gaia BH1-t és a Gaia BH2-t az Európai Űrügynökség Gaia űrtávcsöve fedezte fel. Előbbi 1560, utóbbi pedig 3800 fényévre található, ez kozmológiai szempontból igen kis távolság.

MARK GARLICK/SCIENCE PHOTO LIBRARY / Getty Images

Az objektumok másik különlegessége, hogy a körülöttük keringő csillagok kivételesen távol helyezkednek el tőlük. A legtöbb fekete lyuk, amelynél csillag is található, jelentős röntgensugárzást bocsát ki, így viszonylag könnyű megfigyelni, a mostani két objektum detektálása ugyanakkor nem volt egyszerű.

A fekete lyukakat kísérőjükre gyakorolt gravitációs hatásuk alapján mutatták ki. Kareem El-Badry, a Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központ munkatársa és a csapat vezetője szerint az új objektumok valószínűleg másként alakultak ki, mint a már ismert röntgenpárok. A kutatók elképzelhetőnek tartják, hogy ennél nagyobb távolság is lehet egy fekete lyuk, valamint csillaga között.

A Gaia precizitásából adódóan jó eszköz az ilyen párosok detektálására. A csapat azt tervezi, hogy folytatja a hasonló rendszerek keresését, a Gaia következő nagy adatcsomagja 2025-ben jelenik meg, ezen információk sokat segíthetnek a szakértőknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik