Belföld

Elütöttek, majd sorsára hagytak egy nőt Cegléden, de észre sem vették

Megállás és segítségnyújtás nélkül hagyta el a helyszínt egy autós és utasa, miután elgázoltak egy helyi asszonyt a zebrán. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint súlyos sérülésekkel vitték kórházba a nőt.

A rendőrök a helyszínen és környékén hasznos adatokat gyűjtöttek be, még aznap belőtték kiket kell keresniük, nem sokkal később a kihallgatóban faggatták őket.

A járművet vezető 18 éves férfi elismerte felelősségét, tettét pedig azzal magyarázta, hogy szélvédője párás volt, és csak egy tenyérnyi lyukon látott ki, ráadásul a zene is szólt a kocsiba. Azt mondta, hogy ha észre vette volna, hogy elgázolt valakit, akkor megállt volna segíteni. Ugyanezzel védekezett a mellette ülő társa is.

A Ceglédi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a nyáregyházi illetőségű P. Bence ellen közúti baleset okozása és segítségnyújtás elmulasztása, míg a 23 éves pilisi utasa ellen segítségnyújtás elmulasztása bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik