Kultúra

A Babe és az Utódlás sztárját annyiszor letartóztatták, hogy már nem is számolja

Dimitrios Kambouris / WireImage / AFP
Dimitrios Kambouris / WireImage / AFP
A 83 éves James Cromwell legutóbb egy Starbucks-pulthoz ragasztotta oda magát.

James Cromwellt 1996-ban a Babe című kismalacos családi filmben nyújtott alakításáért jelölték Oscarra, de mostanában legtöbben a milliárdos Roy-család marakodását bemutató Utódlásból ismerhetik az arcát. Az HBO presztízssorozatának mostanában indult el a negyedik, egyben utolsó évada, Cromwellt pedig ennek kapcsán kérdezték, hányszor tartóztatta le eddig a rendőrség.

Ó, elvesztettem a fonalat. Hét vagy nyolc alkalommal, talán még többször

– felelte a 83 éves színész, aki azzal vívja ki ilyen gyakran a hatóságok törődését, hogy évtizedek óta elkötelezett aktivista. Cromwell 1974-ben vált vegetáriánussá, vegánná pedig akkor, amikor a már említett Babe-ben Hoggett gazdát játszotta. Később úgy emlékezett vissza, hogy a projekt során

rengeteg állattal és állatidomárral dolgoztam. Törődtem a jólétükkel, aztán persze ebédelsz, és ott van előtted a hús, és arra gondoltam, hogy »teljes mértékben át kellene állnom«. Szóval meghoztam ezt a döntést, és ezt megtartottam a forgatás alatt. Amikor visszatértem, belekapcsolódtam a PETA-ba.

A PETA-tiltakozásokban való részvétele miatt többször letartóztatták, legutóbb tavaly, amikor egy Starbucks pultjához ragasztotta oda magát, így tiltakozva az ellen, hogy a növényi tejért felárat kért a kávézó.

„A tejmentes termékekért az egész világon nem kérnek plusz pénzt. Itt viszont mértéktelen díjat kell fizetni” – mondta Cromwell, miközben kezét az üzlet fizetőpultjára ragasztva ült. „A kapzsiságon kívül nincs más oka ennek.”

A Page Sixnek most arról mesélt, hogy a ragasztózás jó móka volt, és egy kis aceton segítségével végül sikerült is fájdalommentesen leválnia a pultról, bár a bőrének nem tett jót a dolog.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik