Nagyvilág

Észak-Korea megint ballisztikus rakétákkal lövöldözött

Anthony WALLACE / AFP
Anthony WALLACE / AFP

Észak-Korea két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki helyi idő szerint hétfőn reggel – közölte a dél-koreai hadsereg vezérkari főnöke. A Phenjantól délre fekvő területről kilőtt rakéták 370 kilométert tettek meg, majd a tengerbe csapódtak Japán kizárólagos gazdasági övezetén kívül.

A japán hadsereg szerint „szabálytalan” röppályán, legfeljebb 50 kilométeres magasságban repültek.

A japán hadsereg így azt az észak-koreai szilárd hajtóanyagú rakétát jellemezte korábban, amelyet az orosz Iszkander rakétarendszer mintájára terveztek, kifejezetten azért, hogy alacsonyan repülve kikerülje a dél-koreai rakétavédelmet. Észak-Koreának egy másik, hasonló rövid hatótávolságú rendszere is van, amely az amerikai MGM-140 taktikai rakétarendszerre hasonlít.

A két rakéta kilövését egy nappal a USS Nimitz amerikai repülőgép-hordozó anyahajónak a dél-koreai Puszanba érkezése előttre időzítették. A szöuli védelmi minisztérium közleménye szerint a USS Nimitz hétfőn még a dél-koreai hadihajókkal közös gyakorlaton vett részt nemzetközi vizeken, mielőtt Puszanba indult.

Márciusban a hétfőivel együtt már a hetedik rakétakísérletet hajtotta végre Észak-Korea.

A dél-koreai és a japán hadsereg a hétfői kísérletet a regionális békét fenyegető, és az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait súlyosan sértő provokációként ítélte el. Az Egyesült Államok és Dél-Korea a múlt héten fejezte be nagyszabású közös tavaszi hadgyakorlatát.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik