Nagyvilág

Összedölt egy négyszintes ház Katarban, legalább egy halott

Giuseppe CACACE / AFP
Giuseppe CACACE / AFP

Összedőlt egy négyszintes épület Katar fővárosában, Dohában – számolt be az Al Jazeera helyi hatóságokra hivatkozva. Legalább egy ember meghalt, a mentők a romok között túlélők után kutatnak.

A katari belügyminisztérium szerdai közleménye szerint az összeomlott épület a főváros Bin Durham nevű negyedében található. Azt írták, hogy a mentők hét túlélőt találtak. Aki meghalt, az épületben volt a baleset idején. A házomlás okát a hatóságok egyelőre nem jelölték meg.

Interneten terjedő videók arról árulkodnak, hogy a ház egy része egy másik, szomszédos épületre zuhant rá. Egy helyi lakos azt mondta a dohai The Peninsula hírportálnak:

Az épület egy része ráomlott egy háromszintes építményre, közvetlenül mellette. Az egész területet lezárták, és senki sem léphet be az épületekbe.

Egy másik lakó azt mondta a hírportálnak, hogy az épület körülbelül 8:18-kor omlott össze. A szemtanú úgy tudta, hogy a házban sok pakisztáni, egyiptomi és filippínó család élt.

Az ehhez hasonló események ritkák a földgázban igen gazdag Katarban, amely inkább a karcsú toronyházairól és tiszta utcáiról ismert. Katar adott otthont a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak, amelynek keretében több mint 1,2 millió látogatót fogadott a kis Öböl-menti ország.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik