A médiaszolgáltatónak az általa közzétett médiatartalomban tiszteletben kell tartania az emberi méltóságot – írja a 2010. évi sajtószabadságról szóló törvény, márpedig a Hír TV Sajtóklubjának legutóbbi adásában megsértették e szabályt – állítja szerdai közleményében a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ), amely egyúttal felszólítja a Médiahatóságot, hogy tegyen lépéseket az ilyen törvénysértések megakadályozása érdekében.
Mint írják, megdöbbentő, hogy a magyar nyilvánosságban egy, a Médiahatóság sugárzási engedélyével rendelkező televízióban a Demokrata főszerkesztője, Bencsik András a március 15-én utcára vonuló Szabadságmenet kapcsán arról beszélt, hogy a jobboldaliaknak
nemzeti ünnepen nem szabad elmenni, vagy ne menjen el mindenki vidékre, néhányan maradjanak Budapesten is, mert ezek a kis svábbogarak, ezek kirajzanak az utcára, mert látják, hogy lehet.
A MÚOSZ szerint már az is botrányos, hogy egy főszerkesztő így beszél, hogy embereket dehumanizál, azaz emberi mivoltukban, méltóságukban sért. A nyilvánosságban szereplőknek felelősségük van, nem beszélhetnek kirekesztő módon, nem kelthetnek gyűlöletet. „Az igazán botrányos azonban az, hogy a stúdióban ülő újságírók csak egyetértően mosolyogtak mindeközben, nem volt közöttük senki, aki tiltakozott volna az emberi méltóságot semmibe vevő hasonlatért, és elnézést kért volna a nézőktől a lekezelő kijelentésért. Kivártuk az illendő türelmi időt, de hiába: a tv-csatorna sem tett semmilyen korrekciós gesztust. Nem kértek bocsánatot, hallgatnak” – olvasható a közleményben.
A MÚOSZ azonban nem hallgathat: felszólítjuk a HÍR TV-t, hogy határolódjon el e főszerkesztő mondataitól. Felszólítjuk a Médiahatóságot, hogy vizsgálja ki az esetet, tartassa be a Médiatörvényt, tegyen lépéseket, hogy Magyarországon a médiában ne üthesse fel a fejét újra a kirekesztő, emberi méltóságot sértő, gyűlöletkeltésre alkalmas beszéd
– zárul a közlemény. (MTI-OS)
Kiemelt kép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Hír TV-nek Budapesten 2022. március 28-án. Balról Gajdics Ottó műsorvezető. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher