Gazdaság

1 millióval nőtt a négyzetméterár a főváros szívében 10 év alatt

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Több mint 1 millió forinttal emelkedtek a budapesti V. kerületi négyzetméterárak 10 év alatt, 2022 év végére az ingatlanra fordított átlagos összeg már a 100 millió forintot is meghaladta – derült ki a Duna House MTI-nek elküldött legfrissebb elemzéséből.

A belvárosi kerületek (V., VI., VII.) négyzetméterára elérte a milliós lélektani határt, a befektetési célú vásárlások aránya a 2021-es adatokhoz képest 15 százalékponttal, 60 százalékra nőtt ezen a területen tavaly. A befektetők által kedvelt V., VI. és VII. kerületek áremelkedése a 2023-as tranzakciós adatok szerint továbbra is kitart: tavaly a második félévben értékesített ingatlanok adataihoz képest idén 6 százalékkal, 1,08 millió forintra nőttek az átlagos négyzetméterárak ezekben a kerületekben.

Elemzésük szerint a belvárosi kerületek áremelkedése 2014 második félévétől kezdve szünet nélkül tart, mindössze a pandémia időszakában mutatnak érezhető stagnálást az ingatlanközvetítő értékesítési adatai. Az ingatlanos cég elemzési vezetője, Benedikt Károly a közleményben kiemelte, jól jártak, akik évekkel ezelőtt belvárosi ingatlanba fektették megtakarításukat, hiszen 2022 év végére a 10 évvel ezelőtti, 2012-es második féléves adatokhoz viszonyítva több mint egymillió forinttal lettek drágábbak az V. kerületi ingatlanok négyzetméterenként. A terézvárosi és erzsébetvárosi trend is hasonló, előbbinél 236 százalékos, utóbbinál 220 százalékos négyzetméterár-emelkedést mutatnak a számok.
Hozzátette, aktuális, fővárosi kínálatuk 16 százalékát teszik ki a belvárosi területen hirdetett ingatlanok, amelyek között a több millió eurós épületektől kezdve a 13 millió forintra tartott 15 négyzetméteres minigarzonig terjed a kínálat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik