Gazdaság

Pozitív fordulat jöhet a gazdaságban

kovács árpád (kovács árpád, )
kovács árpád (kovács árpád, )

A magyar gazdaság kulcskérdése az idén a növekedés beindulása – mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel. Szerinte reális esély van a a pozitív fordulatra.

Kedvező körülmények esetén akár 2 százalékig terjedő GDP-bővülésre is meg lehetnek a feltételek a magyar gazdaságban. Ez akkor történhet meg, ha például a mezőgazdaság jobban teljesít a tavalyinál, illetve beindul a vállalkozások hitelezése.

A szakember azt mondta, továbbra is vannak kockázatok az idei költségvetésben, elsősorban a bevételi oldalon, ugyanakkor hangsúlyozta: Magyarország teljesíteni tudja a GDP-hez mérten 3 százalék alatti államháztartási hiányt.

Az elnök beszélt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége és a KT csütörtöki találkozójáról is. Azt mondta, a megbeszélésen nem volt szó a kormány és az IMF által kötendő, esetleges újabb hitel kérdéséről. Áttekintették a gazdasági fejlődés kérdéseit, valamint a KT feladatkörével kapcsolatos kérdésköröket, illetve azokat a változásokat, amelyek 2012 nyara, vagyis az IMF szakértőinek utolsó itteni látogatása óta történtek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik