Sport

Győzelemmel felérő döntetlen Izland ellen

kezilabda-valogatott(960x640).jpg (magyar kézilabda válogatott, )
kezilabda-valogatott(960x640).jpg (magyar kézilabda válogatott, )

Férfikézilabda-válogatottunk 27-27-es végeredménnyel zárt Izland ellen a Dániában zajló Európa-bajnokságon.

A spanyolok elleni első, elvesztett csoportmeccset követően nemzeti csapatunk a nálunk esélyesebbnek titulált izlandiakkal mérte össze tudását.

Remekül kezdtük a találkozót, a tizedik perc tájékán már négy góllal is vezettünk, ám ekkor valami történt, ugyanis volt, hogy percekig gólképtelenek maradtunk. Izland folyamatosan zárkózott a nyakunkra, de többek közt Ancsin szép találatainak köszönhetően az előnyt – ha egy gólosra olvadt is – megtartottuk a félidőre.

Fotó: MTI

A második játékrésze elején aztán volt okunk az aggodalomra, 5-1-gyel kezdett ellenfelünk, ezzel pár minutum elteltével már három egység volt a két csapat közti különbség az ő javukra.

Szerencsére nem estünk össze, a hajrát döntetlen állásról várhattuk. Az utolsó öt percre döntetlennel fordultak a felek, s egészen az utolsó 60 másodpercig nem is esett gól. Akkor Izland emberelőnybe került és a fórt kihasználva megszerezte a vezetést. Utolsó támadásunkra lehoztuk a kapust, hogy egyenlő létszámban támadhassunk, ami nyerő húzásunk bizonyult: Lékai szép lővéséből lett a gól, a vége pedig 27-27 lett.

Eredmény- Férfikézilabda Európa-bajnokság, B csoport

Magyarország – Izland 27-27 (16-15)

2. FÉLIDŐ

56- 60. PERC: Már bent vagyunk az utolsó kettő percben és még mindig 26-26. Schuchnak is el kell hagynia a pályát, így emberhátrányban fejezzük be a meccset. Izland kihasználja a fórt, kevesebb mint egy perc van hátra. LÉKAI!!!!!!! 10 másodperccel a vége előtt kiegyenlítünk!!!! 27-27 az eredményjelzőn és hét másodperc van hátra. VÉGE!!!!

51-55. PERC: Kiegyenlítettek, de Ancsin megállíthatatlan és megint mi vezetünk! (25-24). Atlason találatára Császár válaszol, még mindig nálunk az előny, kevesebb mint hét perccel a vége előtt! (26-25). Szalafai kiállítása nyomán megint öten vagyunk a játéktéren, Sigurdsson pedig átejti Tatait (26-26).

46-50. PERC: Egy gól itt, egy gól ott, még mindig döntetlen (22-22). Újra emberhátrányba kerültünk, Izland pedig hamar ki is használta a fórt (22-23). Iváncsik góljával egyenlítünk (23-23), majd jön egy eszméletlen nagy Tatai-bravúr! Ugyan a vezetést nem tudtuk átvenni, kiegészültünk, ez is valami. ZUBAI! Na most már vezetünk, 24-23 ide!

41-45. PERC: Palmarsson, majd Császár, 18-20 az eredményjelzőn. Már csak egy gól a hátrányunk, egy eladott izlandi labdából Lékai lódult meg és dobta be a ziccerét (19-20). Egyenlíthettünk is volna, de Iváncsik hatalmas helyzetet puskázott el. Közben Zubait kell ápolni. Döntetlen helyett megint kettővel megy Izland, Atlason lőtt át a falon (19-21). Heteshez jutottunk, Császár az első félidőben elrontotta, most nem hibázott (20-21). EGALIZÁLUNK! Iváncsik ejti át az izlandi hálóőrt (21-21).

36-40. PERC: Egyenlít is Izland, Atlason a harmadik gólját lőtte (17-17). Feljavult az izlandi kapus, sorra védi lövéseinket, közben pedig egy góllal kikapásra állunk (17-18). Máris kettő az az egy, Gudjonsson volt eredményes (17-19). Császár talál be, nem adták meg, míg a másik oldalon Mikler véd, de visszafújják…

31-35. PERC: A második perc kezdetére kiegészülünk, egyelőre 0-0 a félidő állása. Mi lőttük az első gólt, egy gyönyörű bejátszást követően Zubai pattintott a kapuba (17-15). Palmarsson lő talpról a szaggatottról, sajnos Mikler ezúttal is tehetetlen volt (17-16). Támadóhiba itt is, ott is, marad a 17-16, azonban Vadkertit kiküldik két percre reklamálásért. Kár érte.

Az első játékrészben ugyan a spanyolok elleni meccshez hasonlóan voltak hullámvölgyeink, a szünetre egygólos előnnyel vonulhatunk, ami bíztató a továbbiakra nézve. Hamarosan folytatjuk a második félidővel!

1. FÉLIDŐ

26-30. PERC: LÉKAI! Nagyon fontos gólt lő emberhátrányban, ez volt a 15. magyar találat (15-13). Teljes létszámban vagyunk újra a játéktéren, ellenfelünk ki is kéri első idejét. A következő támadásukat is elrontják, nálunk viszont Putics eredményes, hárommal vezetünk két perccel a félidő vége előtt! Gólt kapunk (16-14), de a nagyobb baj az, hogy Lékait ki is állítják lökésért. Sajnos a végén kaptunk még egyet, így 16-13 helyett 16-15-ös vezetéssel mehetünk a szünetre.

21-25. PERC: Nyolc perc után volt újra eredményes a magyar csapat, Császár talált be (11-9). Rögtön reagált Izland, azonban mi is beindultunk, ismét kettővel megyünk (12-10). Palmarsson megint villan (12-11), Mocsai pedig időt kér. Jót tett a kis pihenő, Gulyás emelkedett és tüzelt magabiztosan az ellenfél kapujába (13-11). Izland nagyon gyorsan végigviszi támadásait, az utóbbi percekben – mint ahogy most is – pedig többnyire góllal is zárulnak azok (13-12). Putics lő messziről, nincs kapus aki ezt megfogta volna (14-12). Sigurdsson lövi be a megítélt izlandi hetest (14-13), mi pedig kettő minutumig öten vagyunk a pályán…

16-20. PERC: Sajnos Palmarsson eddig kirobbanó formában játszik, megint hatalmas gólt ragasztott a kapunkba (10-8). Támadásban most nem megy nekünk, Schuch ráadásul kap egy kettő percet lerántásért. Mikler egy támadáson belül véd kétszer, így egyelőre megússzuk kapott gól nélkül a hátrányt. Bravó Roli! A következő izlandi támadásnál is hárít a magyar hálóőr, közben pedig újra a 6 a 6 elleni játék folyik a pályán. Feljön egy gólra az ellenfél, Sigurdsson egy kontrát váltott gólra.

11-15. PERC: GÓÓL! Emberhátrányban is mi voltunk eredményesek, igaz, gyorsan jött a válasz (8-5). Újabb gyors gólváltás, de semmi baj, 2-2-vel zárjuk ezt az 5 a 6 elleni két percet (9-6). Az izlandi kapus egyszerűen tehetetlen a magyar játékosokkal szemben, Ancsin már négynél jár, 10-6 ide. Gunnarsson szépít (10-7), de Atlason két perces kiállításban részesül nyakra ütésért. Már kettős emberelőnyben játszunk, Császár közben büntetőt hibázott.

6-10. PERC: Rengeteg a gól, magyar oldalról Nagy és Ancsin volt eredményes, a kettő közt pedig Palmarsson talált be izlandi oldalról (4-4). Császár és Iváncsik is betalál, először két gól az előnyünk! (6-4). Ragyogóan játszunk, Zubai is gólt szerez (7-4). Eladtuk a labdát, de Mikler hatalmas bravúrral védett, marad a három közte, ugyanakkor emberhátrányba kerültünk.

1-5. PERC: Izland kezdte a találkozót, mi piros, ők fehér dresszben játszanak. Nem szórakoztak sokáig az északiak, 20 másodperc elteltével máris 1-0 oda, de Ancsin egyenlít is (1-1). És megint Ancsin, hatalmas gól! (2-1). Palmarsson tüzelt messziről, Mikler tehetetlen volt, s közben egy gyorindítás után ismét náluk az előny (2-3).

Előzetes: A magyar csapat első mérkőzésén csúnya zakóba szaladt bele, a Mocsai-csapat 34-27-es vereséget szenvedett a spanyoloktól. Ami Izlandot illeti, mostani ellenfelünk könnyedén nyert az északi rangadón Norvégia ellenében a kvartett másik meccsén.

A mieink meccsét követően Mocsai Lajos szövetségi kapitány elmondta, hogy a csapatban nem volt összhang Spanyolország ellen, azonban az alakulat nem adja fel, az utolsó pillanatig küzdeni fog a csapat a világversenyen.

Egy esetleges győzelem esetén szinte már biztos továbbjutónak mondhatnánk magunkat, egy vereség esetén azonban a norvégok elleni ki-ki meccs dönthet arról, hogy a két válogatott közül melyik lesz ott a következő körben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik