Belföld

Újranyitják az energiaválság miatt ideiglenesen zárva tartó legtöbb kormányablakot

Marjai János /24.hu
Marjai János /24.hu

Ismét teljes nyitvatartással várja az ügyfeleket a legtöbb kormányablak hétfőtől – adta hírül a Miniszterelnökség. Az intézkedés azoknak a kormányablakoknak egy részét érinti, amelyeket az energiaválságra hivatkozva télen bezártak vagy ahol csökkentett nyitvatartást vezettek be.

A közlemény szerint

  • harmincegy kormányablak és okmányiroda hétfőtől ismét a hét minden napján nyitva tart,
  • hét helyszín esetében pedig legkésőbb május elejéig áll vissza a korábbi ügyfélfogadási rend.

A Miniszterelnökség közleményében nem mulasztotta el megismételni, hogy a korlátozásokat azért vezették be,

mivel a háború és a brüsszeli szankciók miatt bekövetkezett energiaválság gázfelhasználás-mérséklést tett szükségessé.

Március 20-tól kezdve a kistelepüléseken élők lakóhelyükhöz közel a kormányablakbuszokban is intézhetik okmányügyeiket, és mintegy kétezer-ötszázféle állami ügyet – tették hozzá.

A Miniszterelnökség még tavaly október közepén jelentette be, hogy négy hónapra, november 2-tól idén március 17-ig, vagyis a mai napig egyes, kisebb forgalmú kormányablakokban és okmányirodákban szünetelni fog az ügyfélfogadás. Az októberi közlemény szerint „a szomszédunkban dúló háború és a brüsszeli szankciók energiaválságot okoztak. A sokszorosára megnövekedett energiaárak miatt a kormány 25 százalékos gázfelhasználás-csökkentést írt elő az állami szerveknél”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik