Belföld

Kevésbé fogyott a magyar

csecsemők (csecsemő, újszülött, )
csecsemők (csecsemő, újszülött, )

Mérséklődött a népességcsökkenés az első negyedévben; nőtt a születések és a halálozások száma is - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb kutatásában, amelynek eredményeit szerdán közölték.

Január és március között 22 029 gyermek született, 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban; a halálozások száma 35 525 volt, ami 1,2 százalékos emelkedést jelent az előző év hasonló időszakához képest.

A születések számának emelkedése nagyobb mértékű volt, mint a halálozásoké, így a természetes fogyás 349-cel mérséklődött az egy évvel korábbi adathoz képest, 13 496 főre.

Az ország lakossága mintegy kilencezerrel csökkent, a becsült lélekszám az időszak végén 9 millió 953 ezer volt – tették hozzá.

A házasságkötések száma az elmúlt évi kismértékű emelkedés után 2012 első három hónapjában ismét csökkenést mutatott. Az első negyedév mindhárom hónapjában kevesebb házasságot kötöttek, mint egy évvel korábban, összesen 4064-et, ami 106-tal, 2,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól – olvasható a KSH közleményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik