Belföld

Gyanúsítottként hallgatták ki a nyíregyházi biztonsági őrökkel verekedő apát a fiaival

Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség azt a 46 éves férfit, aki fiaival együtt vett részt a másfél héttel ezelőtti brutális nyíregyházi tömegverekedésben, amikor a biztonsági őrökkel csaptak össze a Mamma Mia nevű szórakozóhely előtt.

A rendőrség felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság és testi sértés bűntettek elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a brutális verekedés ügyében.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság az esettel kapcsolatban azt közölte, hogy a biztonsági szolgálat munkatársai és három nyíregyházi férfi között szóváltás torkollt verekedésbe.

A családtagokból álló háromfős társaság azt sérelmezte, hogy a biztonsági őrök nem engedték be egyiküket a szórakozóhelyre. A vita hevében az egyik fiú boxerrel a kezén megütött egy biztonsági őrt, ezután tört ki a verekedés

– írta a rendőrség.

A résztvevők ezután kölcsönösen bántalmazták, ütötték-rúgták egymást. A verekedés következtében az egyik biztonsági őr súlyos szemsérülést, a fia érdekében fellépő apa pedig súlyos, életveszélyes, fiai könnyű sérüléseket szenvedtek.

A nyomozók az ügyben haladéktalanul elvégzett nyomozási cselekmények útján beszerzett személyi és tárgyi bizonyítékok alapján még március 4-én kihallgattak négy gyanúsítottat. K. T. 33 éves tiszarádi lakos és G. Gy. 48 éves kótaji lakos biztonsági őröket őrizetbe vették és letartóztatták.

F. M. 19 éves és F. P. 21 éves nyíregyházi lakosokat garázdasággal és testi sértéssel, valamint kábítószer birtoklás vétségével is meggyanúsították, mivel az elvégzett mintavétel kábítószer hatóanyagának jelenlétét mutatta ki a szervezetükben. A rendőrök a fiatalabb férfitól 7,5 gramm mennyiségű kábítószer gyanúját keltő anyagot foglaltak le.         

A folyamatban lévő büntetőeljárásban beszerzett bizonyítási eszközök alapján a Szabolcs vármegyei nyomozók az elmúlt napokban további öt gyanúsítottat hallgattak ki. Gyanúsítottja az ügynek F. J. 46 éves nyíregyházi lakos, akit a verekedés után súlyos, életveszélyes sérülésekkel kórházba vittek, és kihallgatása csak gyógykezelésének befejezése után volt lehetséges.

A nyomozók a férfit csoportosan elkövetett garázdaság bűntett elkövetésével gyanúsították meg, majd kezdeményezték a letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik