Sport

Kikapott a Barcelonától a Veszprém a BL-ben

Négy góllal is vezetett az MKB-MVM Veszprém spanyol riválisa ellen a bronzmérkőzésen, ám végül 26-25-re kikapott és negyedik helyen zárta a sorozatot.


A Veszprém nem tudta megállítani a Barcelonát
Fotó: MTI/EPA

Két kissé csalódott együttes találkozott a férfikézilabda Bajnokok Ligája vasárnapi bronzmeccsén, a Veszprém és a Barcelona is a fináléba vágyott. A magyar és a spanyol bajnok elég komoly védekezéssel rukkolt elő a délutáni meccsen, az első negyedóra után még csak 3-3 volt az állás. Többnyire Carlos Ortega együttese tudott ellépni egy-egy góllal, de Rutenka találataival tartotta magát a Barcelona. A 30. percben aztán Nagy László szerzett labdát, indította Vilovskit, a Veszprém így 10-9-es előnnyel vonulhatott szünetre.

Nagyszerűen indult a második félidő, négy góllal is vezetett a Veszprém (13-9), azonban Sarmiento vezérletével egyenlített, sőt, az utolsó bő negyedórában fordított is a katalán együttes. 20-20ról indult az utolsó tíz perc, amelyben főleg Karabatic és Chema villogott. A végjátékban a Barcelona volt a határozottabb – igaz az utolsó fél percben érdekes játékvezetői döntések is születtek – Karabatic góljával pedig biztossá vált, hogy a spanyoloké lesz a bronz. 25-26 lett a találkozó vége.

Eredmény – férfikézilabda Bajnokok Ligája, bronzmérkőzés

MKB-MV Veszprém – Barcelona 25-26 (10-9)

Vége a mérkőzésnek!

56-60. PERC: Karabatic emberrel a nyakán is a kapuba bombázott (21-23). Chema lövését védi Sterbik, de kjözben meglökték a veszprémi légióst, hetes. Ilic kíméletlenül bevarrta a büntetőt (22-23). Karabatic most a fontos gólok szerzője, de a Veszprémben Chema tetszeleg hasonló szerepkörben (23-24). Rutenka harcolt ki egy újabb hetest és értékesítette is (23-25). Ugalde löketét védte Sterbik, de visszaszereztük a labdát, majd Chema verte meg egy az egyben az emberét és gólt szerzett (24-25). Egy perc van vissza a meccsből. Egy szabálytalanság után megállt a játék, de az óra tovább pörgött, 16 másodpercet egészen pontosan. Nem pörgették vissza az időt és ugyan kimaradt egy barcelonai dobás, visszaszerezte a labdát a spanyol csapat. Előbb befújtak egy véleményes hetest, majd kiderült, hogy a Barcelona közben időt kért. A spanyoloké a labda. Karabatic eldönti a meccset egy távoli lökettel, Nagy László gólja zárja a bronzmeccset (25-26).

51-55. PERC: Garcia egyenlít a rendes játékidő tuolsó tíz percének kezdetén (20-20). Kimaradt egy veszprémi akció, majd Nagyot állították ki két percre. Rutenkának játszották be középre a labdát, akcióból si eredményes volt (20-21). Megint megakadt a magyar támadás, Lazarov pedig kettőre növeli a Barcelona előnyét (20-22). Ilic ellépte, a spanyoloknál a labda, de szerencsére nem lett gól a támadás vége. Carlos Ortega 5 perc 40 másodperccel a vége előtt időt kért. Kicsit akadozott a Veszprém játéka, de Ilic góllal fejezte be a támadást (21-22).

46-50. PERC: Belül védekezés miatt heteshez jut a Veszprém, Ilic bedobta (18-18). Alilovic váltja Fazekast. Ő sem tudja megállítani Sarmientót, aki ismét a spanyolokat juttatja előnyhöz (18-19). Sterbik nagy védése után Gurbindo dobta a lécre a labdát, majd Nagy zárt góllal egy akciót (19-19). Alilovic védte Karabatic lövését, de a labda a spanyoloknál maradt. Alilovic most Tomas kísérletét védte. Ilic második góljra talpról, újra a Veszprém vezet (20-19)!

41-45. PERC: Chema eredményes ismét (15-14). A túloldalon Karabatic ellen ítéltek belemenést, visszakerült a Veszprémhez a labda, Iváncsik Tamás pedig kiharcolt egy hetest. A sértett végezte el a büntetőt, de mellé dobta. Garcia Lorenzana egyenlít most (15-15). Nagy László passzív jelzésénél vállalkozott lövésre, jól tette (16-15). Sarmiento azonnal válaszol (16-16). Időt kért Ortega mester. Nagy lövése nem jó, Sarmientoé igen, ott az előny (16-17). Gyors gólváltás után még mindig a Barcelona vezet (17-18).

36-40. PERC: Sterbik védett nagyot, majd hetest harcolt ki a Barcelona. Rutenka a negyedik büntetőjét értékesítette (13-11). Iváncsik bombázott fölé, majd a túloldalon Sarmiento kígyózott át a veszprémi védők között (13-12). Vilovski harcolt ki egy hetest, Ilic előbb Sterbikbe bombázott, majd a kapus a kipattanó utáni ismétlést is védte. Hetest dobhatott a Barcelona is, Rutenka pedig egyenlített (13-13). Nagy Lászlót ráadásul ki is állították két percre. Chema a szaggatotton túlról zúdította a hálóba a labdát (14-13). Rutenka dob be ismét egy hetest, amit belül védekezésért fújtak be (14-14). Előbb Sterbik védett nagyot, majd Karabatic ejtett a lécre.

31-35. PERC: Folytatódik a találkozó, a Veszprémé a félidő első támadása. Kimaradt az első magyar támadás, de ezt jó védekezéssel kompenzálta a Veszprém. Egy leindításból ráadásul Gulyás eredményes (11-9). Újabb jó védekezés után már három a mieink előnye (12-9)! Nem bír mit kezdeni a Barcelona a veszprémi védekezéssel, Jamali pedig tovább növeli az előnyt (13-9). Időt is kért a Barcelona. Sarmiento szerezte meg az első spanyol gólt a második félidőben (13-10).

FÉLIDŐ

26-30. PERC: Nem elég, hogy Sarmiento kiegyenlít, még Schuchot is kiküldték két percre (8-8). Jamali dobását is blokkolták. Fazekas újabb nagy védést mutatott be. Jamali futott el keresztbe a spanyol fal előtt, majd kilőtte a rövid felső sarkot (9-8). Fazekas védett nagyot, de visszaszerezte a labdát a Barcelona, Lazarov pedig senkitől sem zavartatva bombázott a hálóba (9-9). Nagy szerezte meg a labdát, majd Vilovski sprintelt végig a pályán, mielőtt megszerezte a Veszprém tízedik gólját (10-9). Időt kért a Barcelona. Kimaradt az utolsó spanyol támadás, a Veszprém vezet a félidőben.

21-25. PERC: Karabatic távoli löketét védte Fazekas. A túloldalon Chema találta el a keresztlécet, de a labda a Veszprémnél marad egy szabálytalanság miatt. A támadás végén Sterbik védett nagyot, de a leindításnál megszerezte a labdát a Nagy. Előbb Lazarov lövését sikerült blokkolni, majd a spanyolok eladták a labdát. Nagy lövését is blokkolták, a letámadásból Lazarov volt eredményes, először vezet a Barcelona (6-7). Nagy harcolt ki egy hetest, Ilic ismét kíméletlen végrehajtó volt (7-7). Ugalde a sarokból eredményes (8-7).

16-20. PERC: Vilovski harcolt ki egy hetest, az első veszprémi büntetőt Ilic értékesítette (4-3). Fazekas védett nagyot, de Chema belül védekezett, hetest dobhatott a Barcelona is. Rutenka ismét eredményes, ezúttal Aliloviccsal nézett farkasszemet (4-4). Ilic játszott Vilovskihoz, utóbbi játékos előbb lefordult védőjéről mielőtt a kapuba talált (5-4). Rutenka egyenlít ismét (5-5). Ilic talpról, távolról bombázott a kapu rövid oldalába (6-5). Rutenkára egyelőre nincs meg a veszprémi ellenszer, már a hatodik gólját dobta (6-6).

11-15. PERC: Ugalde szabálytalansága sárgát és büntetőt ért, Rutenka pedig ezúttal sem hibázott (3-3). Eddig csak ő szerzett gólt a Barcelonában. Sterbik spárgázta ki Nagy lövését, de a spanyol támadás megakadt egy rossz passz miatt. Ilic egyelőre nem találja a góllövő formáját, Sterbikbe dobta a labdát. Sterbik újabb védése után egy ütközés a pályán, kisebb ápolás miatt állt a játék. Eddig a védekezésekről szól a mérkőzés.

6-10. PERC: Megtört a spanyol gólcsend is, Rutenka másodszor már eredményes volt a hetes vonalról (2-1). Ilic emelkedett magasra egy dobáshoz, de célt tévesztett. A túloldalon Rutenka most talpról volt eredményes (2-2). Sterbik jelentkezett egy nagy védéssel. Gurbindo gyenge próbálkozása maradt ki. A túloldalon Ruesga betalált ugyan, de belemenés miatt nem adták meg a gólt. Nagyot hagyták üresen, a kapuba is bombázta a labdát (3-2).

1-5. PERC: Elkezdődött a mérkőzés, fehérben a Veszprém, szokásos szerelésében a Barcelona. A spanyolok indítják az első támadást, magyar oldalon Fazekas kezd a kapuban. Érdekesség, hogy vannak olyan spanyol drukkerek, akik veszprémi Nagy László mezben foglalnak helyet a lelátón. Még mindig nagy kedvenc a magyar válogatott játékos. A mérkőzésen fehérorosz játékvezetők közreműködnek. Elrontott támadásokkal indul a meccs, Fazekas kétszer, Sterbik egyszer védett. Nagy László törte meg a gülcsendet (1-0). Schuch kapott sárga lapot. Ott a harmadik Fazekas bravúr, Rutenka hetesét védte lábbal! Nagy játszotta a labdát Ruesgához, aki előbb megszelídítette azt, majd a hálóba bombázott laposan (2-0).

Köszöntjük Kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Most épp a játékosok bemutatása zajlik.

Előzetes: Szombaton a német Kiel ellen lépett pályára az MKB-MVM Veszprém kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája elődöntőjében. A német együttes az első félidőben kapott némi bírói hátszelet, azonban így is nekik kellett tartani a lépést a magyar bajnokkal, harminc perc után 13-13-at mutatott az eredményjelző.

A második félidőben aztán már minden a Kiel szája íze szerint alakult, a németek több góllal is vezettek és, ha esetleg visszakapaszkodott a meccsbe a Veszprém, akkor mindig érkezett rá válasz a Kieltől, utóbbi együttes végül 29-26-ra nyert.

A Veszprémre nem vár könnyű feladat a kölni bronzmeccsen sem, ugyanis a végső sikerre is esélyesnek tartott Barcelona lesz Carlos Ortega fiainak ellenfele. Nagy László számára biztosan érzelmekben gazdag lesz az összecsapás, mivel 2000-től 2012-ig erősítette a katalán együttest, onnan igazolt Veszprémbe. A Barcelona a Flensburg ellen kapott ki drámai csatában, büntetőkkel.

Renato Sulic, az MKB-MVM Veszprém beállósa nem játszhat a bronzmérkőzésen. A klub tájékoztatása szerint a horvát játékos egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott, miután a német THW Kiel elleni, szombati elődöntő 43. percében belekönyökölt Patrick Wiencek arcába, és piros lappal végleg kiállították.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik