Sport

Kézilabda: nehéz meccs után még nehezebb jön

Már a Veszprémben rendezett első fordulón is nehéz dolga volt a magyar férfi kézilabda-válogatottnak a a jövőévi világbajnokság selejtezőjében. A négy évvel ezelőtti helyzethez hasonlóan Mocsai Lajos csapata ismét Szlovéniát kapta ellenfélként: akkor drámai csatában végül a magyar csapat bizonyult jobbnak, és most is előnyből várjuk a folytatást.

A férfi kézilabda világbajnokság selejtezőjének első fordulójában a magyar csapat hatalmas csatában hazai pályán végül 25-22-re legyőzte a szlován válogatottat. A heves, nehéz mérkőzésen kicsikart háromgolós győzelem mellett azonban koránt sem lehetünk nyugodtak a továbbjutást illetően, a nehéz mérkőzés után egy még nehezebb vár a Mocsai-fiúkra, egy otthoni légkörben még veszélyesebb, erőszakosabb gárdával szemben.

Az összecsapás ráadásul áldozatokat is követelt, a múlt heti találkozó után többen is sérüléssel küszködtek: Zubai Szabolcs lábizom-, Harsányi Gergely pedig térdsérülést szenvedett.  Ilyés Ferenc a kezére kapott ütést, másik szélsőnk, Gulyás Péter ujjából pedig levált egy csontdarab, helyette Szalafai Gábor került be a csapatba.

Fotó: MTI

A szövetségi kapitány szerint a legfontosabb, hogy a múlt vasárnapinál sokkal összeszokottobban játszon az együttes, nem engedheti meg magának a csapat a kihagyott helyzeteket, hibákat, amelyek a szezon végi fáradtság számlájára írhatóak. Érdekes egyébként, hogy a szlovén mester Boris Denic is arra panaszkodott: játékosai kimerültek, ezért hibáztak többet.

A megmérettetés azért is különösen fontos, mert a világbajnokságon kvalifikálni lehet majd a 2016-os Rio de Janneiro-i ötkarikás játékokra, mindezt pedig jóval könnyebben, mint az olimpiát megelőző Európa-bajnokságon, ami a megmaradt kvótákról dönt majd.

A magyar válogatott mellett szól, hogy Mocsai Lajos eddig mindig kijutatta csapatait a nemzetközi válogatott tornákra, viszont Szlovénia semmiképpen sem lebecsülendő ellenfél – az eddigi 23 összecsapásból egy döntetlen mellett 11-11 győzelemmel áll a két gárda.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik