Sport

Mocsai Lajos: Nem adjuk fel riói álmainkat

A magyar férfi-kézilabdaválogatott szövetségi kapitánya szerint felmorzsolódott a szlovénok elleni találkozó végére a csapatunk.

Ahogyan élő közvetítésünkben is beszámoltunk róla, Magyarország 32-26-ra kikapott Velenjében, így három góllal alulmaradt ellenfelével szemben, ami azt jelenti, nem jut ki a januári katari világbajnokságra.

“Sajnos a végjátékra elfogytunk. Többen sérültek voltak, pihentetni kellett őket, de a cserék révén megbomlott az egység. A támadásokban a kritikus szakaszban labdákat veszítettünk, leindítottak bennünket. Tőlünk nem volt senki, aki a végén elvállalta volna a befejezéseket. Komplett kerettel jobban bírtuk volna” – nyilatkozta az MTI-nek Mocsai Lajos, hozzátéve, hogy hazai pályán reálisan lett volna mód 6-7 gólos előnyt szerezni, az most elegendő lett volna.

A jövőről azt mondta: van út az olimpiára. (Valóban, de keretes írásunkban elolvasható, miért pokolian nehéz ez.)


Mocsai Lajosnak vélhetően meg kell magyaráznia a kudarcot
Fotó: MTI

“Az biztos, hogy nehezebb dolgunk lesz, mintha kijutottunk volna a vb-re, de az Eb-n lehet úgy szerepelni, hogy elérhető lesz az olimpiai selejtezős pozíció. Amíg van remény, addig harcolni kell, nem adjuk fel a riói álmainkat!” – jelentette ki.

A lefújás után a magyar játékosok letörten ültek az öltözőfolyóson, sokan magukba fordultak csalódottságukban.

“Kiadtuk a kezünkből a meccset. A végén összeestünk, támadásban és védekezésben. Pedig nem ért minket meglepetés. Rengeteg volt a hiba a végjátékban. Nem elég ötven percet jól játszani” – mondta Nagy László.

A kapus Mikler Roland úgy vélte, az első félidőben jól védekeztek és jól mozgatták az ellenfél védelmét, de a második félidőre ebből semmi sem maradt. Hozzátette, tudták, hogy nekik fognak esni a második félidőben, mégis megroppantak ettől.

“Mintha a négy évvel ezelőtti párharcot játszottuk volna le, fordított felállásban. Akkor mi jöttünk vissza reménytelennek hitt helyzetből, most a szlovénok. Nagyon gyengén játszottunk a végjátékban” – mondta Lékai Máté.

Mindeközben a kézilabdával foglalkozó Facebook-oldalak, így a Veszprém, a Szeged és a válogatott profiljain össztűz alá került a kapitány, a legtöbben neki róják fel a vereséget és a kudarcot.

Érdekesség, hogy szombaton a németek és a szerbek véreztek el, vasárnap pedig Izland, amely csak 29-29-et játszott odahaza Bosznia ellen, így a balkáni válogatott jutott ki a világbajnokságra. Kiesett Montenegró is, a fehéroroszok mentek tovább.

Út az olimpiára

Amelyik csapat kijut a 2015-ös vb-re, nagy lépést tesz az olimpia felé. A vb-ről az aranyérmes egyenesen kvalifikál a játékokra, a 2-7. helyezett pedig kijut az olimpiai kvalifikációs tornára. Ezen 12 csapat küzd három csoportban, mindegyik csoportból két-két együttes jut Rióba.

Amelyik válogatott nem jut ki a jövő évi katari vb-re, annak Európában a 2016-os lengyelországi Eb-n kell kiemelkedően szerepelnie. Az Eb-ről az aranyérmes mehet Rióba (ha ez a gárda azonos a világbajnokkal, akkor az ezüstérmes), egy csapat pedig még bekerülhet az olimpiai selejtezőn szereplők közé. Ugyanis a vb-n legeredményesebb földrész (várhatóan Európa) a nemzetközi szervezettől kap egy pluszhelyet.

A 24 csapatos katari vb (2015. január 15.–február 1.) csoportjait július 20-án sorsolják Dohában. Az európai selejtezőből kilenc csapat kerül a vb-mezőnybe.

Már vb-résztvevő a világbajnok Spanyolország, az Európa-bajnok Franciaország, az Eb-ezüstérmes Dánia és az Eb-negyedik Horvátország, az Afrika-bajnokságról Algéria, Tunézia és Egyiptom, az Ázsia-bajnokságról Bahrein, Irán és az Egyesült Arab Emírségek, valamint Ausztrália. A Pánamerikai Játékokról három csapat jut Katarba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik