Sport

Rekorder síugró titokzatos halála tartja izgalomban a sportvilágot

JAVIER SORIANO / AFP
JAVIER SORIANO / AFP
Cseh lapértesülések és a helyi síszövetség közleménye szerint 35 éves korában meghalt Antonín Hájek, a csehek sírepülő-rekordere.

Az 1987. február 12-én született sportoló juniorként korosztálya legjobbjai közé tartozott, de érmet nem sikerült nyernie világbajnokságokon: 2005-ben, a finnországi Rovaniemiben érte el legjobb eredményét, amikor negyedik lett.

2008 tavaszán súlyos autóbalesetet szenvedett, alig élte túl, és miután négy hónappal később még járni sem tudott, úgy tűnt, pályafutása véget ért. Azonban állapota javulni kezdett, 2009 februárjától újra edzhetett, és visszatérése utáni első világkupa-versenyén, 2010. január 9-én Tauplitzban a 4. lett, ezt másfél héttel később Szapporóban megismételte.

2010. március 20-án a planicai sírepülő-világbajnokságon 236 métert ugrott, ez akkor a történelem harmadik legnagyobb eredményének számított – csúcsa azóta is cseh rekord.

Két olimpián is szerepelt: 2010-ben középsáncot a 21., nagysáncot a 7. lett, és a cseh csapattal is a hetedik pozícióban zárt. Így történt a 2014-es olimpián is, ahol egyéniben nagysáncot a 28. helyen zárt.

2015 nyarán életmódbeli problémák miatt kizárták a válogatottból, amire munkaadója, a Dukla Liberec úgy reagált, hogy megszüntette a munkaviszonyát. Szeptemberében Hájek bejelentette visszavonulását, majd rövid ideig a férfi és a női válogatottnál is dolgozott edzőként.

Miután családi kapcsolata is megromlott és felesége, Veronika Pankova elhagyta, teljesen összeomlott, majd nyomtalanul eltűnt. A rendőrség annyit tudott kideríteni, hogy nagy valószínűség szerint Malajziába repült, a Kuala Lumpur-i nagykövetség foglalkozott is az eltűnésével.

A férfi nem adott életjelet magáról. A keresést azonban nem hagyjuk abba, és folyamatosan dolgozunk az ügyön. Csak megerősíteni tudjuk, hogy Malajzia az utolsó kiindulópont

mondta február elején Adela Fialova, a cseh rendőrség szóvivője.

Március 10-én, pénteken a Cseh Síszövetség bejelentette az egykori síugró halálát.

„Meghalt Antonin Hajek volt síugró, cseh rekorder, válogatott edző. Élete 36 évesen véget ért. A családra való tekintettel nem nyilatkozunk bővebben halálának körülményeiről” – mondta Tomas Haisl szóvivő az iDNES.cz-nek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik