Gazdaság

Trükköznek a közös költséggel a társasházak

panel (panel)
panel (panel)

Balhéznak a lakók, hogy hiába a rezsicsökkentés, nem lett kevesebb a közös költség.

Hiába csökkent az energia ára, és csökken hamarosan több közösségi szolgáltatás költsége a kormányzati rezsicsökkentés nyomán, sok házban arra panaszkodnak a lakók, hogy a közös költség mégis emelkedik – írja a Pénzcentrum.

Pedig Németh Szilárd, a rezsicsökkentésért felelős fideszes munkacsoport vezetőjének kommünikéje szerint a közös költség, illetve lakásszövetkezeteknél a havi fenntartási hozzájárulás esetében is érvényesíteni kellene a 10 százalékos költségcsökkentést, mint ahogy az a közműszámlákban is megjelenik – jegyzi meg a lap.

A Lakásszövetkezetek és Társasházak Országos Szövetségének (LOSZ) elnöke szerint ugyanakkor a közös költség 10 százalékos díjcsökkentése hatalmas terhet jelentene az ingatlanok kezelőinek, s előbb-utóbb a szolgáltatások minőségi romlását vonhatná maga után.

A közös költség ugyanis nem pusztán a közüzemi szolgáltatások díjaiból áll – hívta fel a figyelmet korábban Farkas Tamás. Benne van a takarítás vagy a kertészet vagy a felújítási hozzájárulás is, plusz a közös képviseletnek is van díja. Ennek természetesen egyértelmű hozadéka, hogy a közös költség összességében nagyobb lesz, mint egy évvel korábban, de az emelkedés mértéke lassuló tendenciát mutat.

Ez azonban aligha vigasztalja a 1,3 millió társasházi lakót, aki jó eséllyel havonta több mint tízezer forintot is kifizet közös költségre.

A Pénzcentrum segítséget ad ahhoz, hogyan számolhatja ki, hogy az Ön közös költségének mekkorának kellene lennie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik