Tech

Ezen a repülőtéren megszűnik a folyadékkorlátozás

Chalabala / Getty Images
Chalabala / Getty Images

A repülőgéppel való utazás egyik legnagyobb nehézsége, hogy egy 2006-os terrorkísérlet következtében minden reptéren be kell tartanunk a csomagunkban lévő folyadékra vonatkozó előírásokat. E szerint maximum 100 ml-es üvegekben vihetünk magunkkal likvideket, azt is csak egy bizonyos mennyiségig. A London City Airport azonban bejelentette, feloldják ezt a korlátozást – írja a Metro.

A szabály enyhítésére a modern technológiájú biztonsági rendszerek bevezetése miatt kerül sor. A brit repülőtereknek 2024 júniusáig kell telepítenie a modern CT-szkennereket, amely részletesebb képet adnak arról, hogy mit tartanak az emberek a táskájukban. Ennek következtében az elektronikus eszközökre vonatkozó szabályok is enyhülhetnek.

A London City Airport szabályainak lazítása a többi reptérnél jóval hamarabb, már a húsvéti időszakban érvénybe lép: ezután 100 ml helyett 2 liter folyadékot vihetünk majd a kézipoggyászunkban.

Ráadásul az utasoknak nem kell majd külön átlátszó műanyag zacskóba csomagolniuk a krémeket és a kozmetikumokat. Robert Sinclair, a londoni repülőtér vezetője szerint ennek következtében jelentősen csökkenhet a várakozási idő,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik