A politika nem fordíthat hátat ennek a mozgalomnak – jelentette ki az InfoRádiónak Makovecz Imre. Hangsúlyozta, hogy ő eddig nem volt részese az eseményeknek, de most többedmagával csatlakozott, mert úgy érzi, hogy ezzel segíthetik a tüntetés legitimációját. Egy általa pontosan nem meghatározott értelmiségi kör a tervek szerint hétfőn szándéknyilatkozatot tesz annak érdekében, hogy a tárgyalások megkezdődjenek a tüntetők és a politikusok között.
Hozzátette: szombaton délután felszólal többek között Szűrös Mátyás volt ideiglenes köztársasági elnök és Pozsgay Imre egyetemi tanár is a Kossuth téren, ahová sokakat várnak vidékről.
