Belföld

Állítja a sztrókos nejére tizenhatszor lesújtó erdőteleki férfi, elesett a nő, ám a kalapácsot rosszul mosta el

Minősített emberölés kísérlete miatt állítja bíróság elé a Heves Vármegyei Főügyészség azt a férfit, aki tavaly áprilisban kalapáccsal próbálta megölni feleségét Erdőteleken.

Konkoly Thege László, a Heves Vármegyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt mondta, hogy a 76 éves férfi minden előzmény nélkül támadt az agyvérzésen áteső ágyban fekvő nőre, és legalább tizenhat ütést mért rá, miközben közölte vele, hogy meg fog halni.

Mivel úgy gondolta, hogy az asszony olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy rövidesen bele fog halni, ezért vérbe fagyva magára hagyta a nejét, majd elmosta a kalapácsot és visszavitte a fészerbe a többi szerszám közé. Később azonban kiderült, hogy nem volt elég alapos a szerszám elmosásakor, mert szövetmaradványokat találtak rajta a nyomozók.

Az asszonynak az volt a szerencséje, hogy fel tudta hívni a szomszédját, aki segítséget nyújtott neki, majd értesítette a mentőket és a rendőrséget. A vizsgálat szerint a férj támadása csak azért nem okozta az asszony halálát, mert ő igyekezett elhárítani a csapásokat, és a rugalmas ágymatrac és a párna is jelentősen tompította az ütések hatását.

Az ügyész elmondta még, hogy a bűncselekmény elhárítására idős koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolt férfi tagadta a bűnösségét és azt állította, hogy nem bántalmazta a nejét, hanem elesett az asszony.

A férfi enyhe fokban kóros elmeállapotban – részben alkoholizmusa miatt – szenved, de ez nem olyan súlyos, hogy ne lenne beszámítható és büntethető. Az ügyészség letöltendő fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást kért a férfire azzal, hogy a több százezer forintos bűnügyi költséget is fizettessék ki vele.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik