Élet-Stílus

Válás után múlt el a makacs betegsége a férfinak (x)

„Tizenöt év házasság után lettem szingli. A feleségem lelépett a főnökével. Egyedül maradtam, pocakosan, kisemmizve. Sokáig voltam a padlón, de az életmódváltásomnak köszönhetően még az aranyeremtől is megszabadultam.”

Teljesen kényelmes életet éltünk Mónival

– Azt hiszem, szerettem Mónit, és megszoktam az életünket, de utólag világosan látom, hogy milyen hibákat követtem el. Annyira elhanyagoltam magam, hogy a kapcsolatunk vége felé már nem voltam vonzó a számára – mondja a 42 éves Olivér. – Amikor megismerkedtünk, egy sportos és társaságkedvelő fickó voltam, de az évek során meghíztam és ellustultam. Esténként melegítőben és trikóban ültem a tévé előtt, a lábam az asztalon, és meredten bámultam a képernyőt. A hétvégén is találtam valamilyen sportközvetítést, ahol drukkolhattam. Moncsi mindennap főzött nekem, szóval jó életem volt. Általában a kedvenceimet csinálta, sürgött-forgott a konyhában. Egyedül az zavart néha, ha a tévé előtt kezdett el vasalni, de így utólag még ez is hiányzik, ha rá gondolok – emlékszik vissza Olivér.

Észre kellett volna vennem a jeleket

Móni egyik este unottan közölte velem, hogy beleszeretett a főnökébe, és a hétvégén elköltözik otthonról. Nem értettem, hogyan történhetett mindez. Nagyon ideges lettem, inkább tudomást sem akartam venni az egészről. Pedig észrevehettem volna a jeleket. Hiszen hónapok óta későn járt haza a munkahelyéről, éjszakára pedig kikapcsolta a telefonját, amit korábban soha nem csinált. Úgy ment el, hogy hozzám sem szólt.

Az egészségtelen étkezéstől aranyerem lett

A házasságunk utolsó éveiben a húsokban gazdag, de rostmentes étkezés és a pocakom miatt aranyerem is lett, ami időről időre kiújult. A válás több szempontból is kijózanító pofonként hatott rám. Kifeküdtem az egész helyzettől. Móni K.O.-t adott, és én a padlóra kerültem. Sok idő telt el, mire rájöttem, hogy a válás után is van élet. Idővel a volt feleségem főnökénél is sportosabb külsőt akartam. Elhatároztam, hogy összeszedem magam. Változtattam az étrendemen, csökkentettem a húsfogyasztást, elkezdtem rostban gazdag ételeket enni. Vettem egy bérletet a szomszédos konditerembe, illetve bokszolni is elkezdtem. Idővel sikerült kigyúrnom magam, és az új étrendemnek köszönhetően a sörhasam is eltűnt. Mostanában amatőr szinten bokszolok, és elég jó vagyok a súlycsoportomban, ami bejön a csajoknak.

A haverom tippje bevált

Az edzőteremben ajánlották az aranyeremre a Proktis-M kúpot és Proktis-M Plus kenőcsöt, amely a gyógynövényi kivonatokat és hialuronsavat micellákba „csomagolva” tartalmazza. Ennek a technológiának köszönhetően a Proktis-M kúp és Proktis-M Plus kenőcs micellái egyenesen a beteg sejtekhez juttatják a segítséget. A hialuronsav a szövetek szerkezetét erősíti, ezáltal gyorsítja a regenerációt és segít a gyógyulásban. Kipróbáltam ezeket a patikaszereket, amelyek enyhítették az aranyerem kellemetlen tüneteit – mondja Olivér.

A válás után megfiatalodtam

A változatosabb és egészségesebb táplálkozás, illetve a sok mozgás idővel megtette a hatását. Rengeteget fogytam, de közben izmosodtam is, ráadásul az utóbbi időben már az aranyerem sem újult ki.

Patikában kapható gyógyászati segédeszközök

 

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL

A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT,

VAGY KÉRDEZZE MEG

KEZELŐORVOSÁT!

 

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik