Sport

Ilyen sztárok az elmúlt években nem jártak itt – NHL-játékosokkal jön a kanadai hokiválogatott

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI
A 27-szeres világbajnok kanadai, illetve a szlovén válogatott elleni mérkőzésekkel zárja felkészülését az A csoportos világbajnokságra a magyar jégkorong-válogatott.

A szlovénokat május 3-án zárt kapuk mögött, 4-én pedig nézők előtt fogadja a nemzeti csapat az MVM Dome-ban. A magyar szövetség (MJSZ) hétfői közleménye kiemelte: előbbi lesz az első jeges rendezvény a 2021-ben átadott multifunkciós létesítményben, még teszteseménynek számít, ezért nem lehetnek jelen nézők.

Másnap viszont sor kerül az első nyilvános hokimeccsre Európa egyik legnagyobb fedett sportcsarnokában.

A magyar válogatott összesen 11 felkészülési mérkőzést játszik a vb előtt: április 5-én és 6-án Ukrajnával, április 14-én és 15-én Japánnal találkozik Miskolcon, majd Sosnowiecben a lengyelekkel játszik április 20-án és 21-én, aztán a britekkel 25-én és 26-án. Ezt követi a Szlovénia elleni két mérkőzés, majd május 9-én a Kanada elleni találkozó, szintén az MVM Dome-ban.

Utóbbi a felkészülés utolsó állomása lesz a Tamperében és Rigában május 12-től sorra kerülő élvonalbeli vb előtt, így – a közlemény alapján – az NHL-rájátszás mellett a rendelkezésre álló legjobb keretével érkezik az észak-amerikai együttes.

Hosszú hónapok munkájával sikerült tető alá hozni ezt a régóta várt mérkőzést. Hasonló jégkorongos világsztárok az elmúlt években nem jártak Magyarországon, így igazán méltó módon avathatjuk fel az MVM Dome-ot jeges eseményen is

– emelte ki Sipos Levente, az MJSZ főtitkára.

Kanadával eddig 12 alkalommal találkozott a magyar válogatott, két döntetlen mellett tízszer győzött az észak-amerikai együttes, a gólkülönbség magyar szempontból 10-69. Legutóbb 2016 novemberében az Európában játszó hokisaikkal látogatott a magyar fővárosba, és nyert 5-1-re a Tüskecsarnokban, írta az MTI.

A jegyértékesítés hétfőn délben indult az Eventim oldalán, az eseményről további információk a Hokitavasz.hu oldalon lesznek elérhetők.

A vb-t a magyar válogatott május 13-án Dánia legjobbjai ellen kezdi, majd sorrendben az Egyesült Államokkal, Franciaországgal, Svédországgal, a házigazda Finnországgal, Németországgal, végül pedig – az erőviszonyok alapján a bennmaradásért vívott legfontosabb összecsapáson – Ausztriával mérkőzik.

A két csoportból a legjobb négy jut a május 25-i negyeddöntőbe, az elődöntőt 27-én, a döntőt és a bronzmeccset pedig 28-án rendezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik