Nagyvilág

Tévedésből amputálták egy olasz férfi péniszét

SHERRY YATES YOUNG / SCIENCE PHOTO / SYO / SCIENCE PHOTO LIBRARY VIA AFP
SHERRY YATES YOUNG / SCIENCE PHOTO / SYO / SCIENCE PHOTO LIBRARY VIA AFP

Hibás diagnózis miatt levágta páciense nemi szervét egy olasz orvos, mivel azt hitte, daganatos betegsége van. Később azonban kiderült, hogy felesleges volt a műtét, a férfi ugyanis nem rákos volt, hanem szifiliszes. A szerencsétlenül járt beteg beperelte az orvost, március 9-én lesz az előzetes meghallgatás. A megdöbbentő esetről a Sun számolt be.

Az egyik arezzói kórházban dolgozó urológushoz azzal a panasszal érkezett a beteg még 2018 novemberében, hogy furcsa elváltozásokat észlelt a nemi szervén. A 30 éves orvos úgy ítélte meg, hogy a daganatos betegségek egyik viszonylag ritka fajtájával, péniszrákkal állnak szemben, ezért úgy döntött, a testrész amputációja az egyetlen megoldás. A beavatkozásra egy hónappal később sor is került. A műtét komplikációmentesen zajlott, ám miután a levágott testrészt analízis céljából továbbküldték a kórház laborjába, kiderült, hogy semminemű daganatos elváltozás nincsen rajta, szifiliszes a beteg, amelynek ellátásához szükségtelen volt az amputáció. Fény derült arra is, hogy az orvos úgy diagnosztizálta a beteget, hogy nem végzett előtte biopsziát, azaz nem vett mintát az általa rákosnak vélt elváltozásokból, amellyel egyértelmű diagnózust tudott volna felállítani.

A hatvanas éveiben járó sértett ezt megtudva bíróság elé vitte az ügyet, kompenzációt szeretne a műhiba miatt. Állítása szerint az operáció óta vizelési gondjai vannak, és szexuális együttlétre sem képes. Az orvost azzal vádolják, hogy hanyagsága miatt visszafordíthatatlan károkat okozott páciensének. Az ügyben a bíróság fog dönteni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik