Belföld

Megszólalt a Kékfény letartóztatott riportere

ORFK/H. Szabó Sándor
ORFK/H. Szabó Sándor

Januárban a BRFK letartóztatott egy 44 éves férfit, aki szexmunkásoknak adott ki lakásokat. Később kiderült, hogy a férfi a köztévé Kékfény című műsorának riportere.

A férfi vallomása szerint összesen 16 lakásban, amelyeket bérelt, háromszáz körüli szexmunkás fordult meg, elősegítve ezzel a prostitúciót. A rendőrség szerint viszont bordélyhálózatot tartott fenn.

A Kékfény utána következő adásában meg is nevezték a férfit, a szerkesztő-riporter Berkes Bélát, aki most interjút adott a 444.hu-nak. A lap az édesanyja pétervásári házában beszélt vele, ide köti a lakhelyelhagyási tilalma.

Berkes a lapnak azt mondta:

  • 2006-ban, egy gyakornoki programmal került az MTV-hez, ahol több szerkesztőségben is dolgozott, végül a Kékfénynél kötött ki.
  • „2010-ben, a kormányváltáskor kipucolták az összes barátomat az MTV-ből, a Kékfényt viszont azóta is békén hagyták. Az a nyugalom szigete volt mindig, szerettem csinálni. De egy idő után unalmas lett, a 23. pedofilos anyag intellektuálisan már nem akkora kihívás.”
  • Nem volt előny a származása, nem volt roma téma, csak bűncselekmények, figyeltek arra, hogy a bűnnek nincs színe. Szerinte ez nagyon felvilágosult, korrekt csapat, ezért is szégyelli magát, hogy ilyen helyzetbe hozta őket.
  • Azt nem tudja, a műsorban végül miért nevezték meg, de már egy éve lebegtette a felmondását, mert nem akarta ilyen helyzetbe hozni a műsort. Az sem volt mellékes számára, hogy a másik munkájában sokkal több pénz volt, körülbelül négyszer annyit keresett vele.
  • Januárban döntött végül úgy, hogy marad a főállásában, mert nem akarta folytatni már a „lakásozást”. Ezt a gyanúsítás szerint másfél éve kezdte, valójában korábban.
  • Teljesen véletlenül kezdődött. „ Volt egy Airbnb-s pesti lakás, amit nagyon kedvező feltételekkel lehetett kivenni. Egy régi csajom mondta, aki ilyen lakásokat kezelő cégnél dolgozott, hogy óriási igény van a bújós randilakásokra, amiket csak pár órára vesznek ki. Kivettem, és órákra adtam bérbe, leginkább szeretőknek, pároknak, akik nem tudnak máshol együtt lenni. Aztán észrevettem, hogy egyre több lány keres, és nem órákra, hanem napokra veszik ki. Nekem sokkal kényelmesebb volt így, nem kellett annyit telefonálni, takarítani, ágyneműt húzni.”
  • Szerinte a tulajdonosok tudták, hogy szexmunkára használta a lakást, de nem volt belőle probléma.
  • Szerinte sok férfi lakáskiadó van, aki a bérleti díjon felül elvár szolgáltatásokat, nála ilyen soha nem volt.
  • Azt mondja, soha nem futtatott lányokat, nem részesedett a bevételből, nem számoltatta el őket, nem volt a főnökük.
  • 300 lány fordult meg a lakásaiban, körülbelül tízzel találkozott személyesen. Ezen kívül telefonon és kamerán keresztül beszéltek.
  • Szerinte azért lett sok ellensége, mert sok lány tiltólistán volt nála, akik nem tudták betartani a szabályokat, nem voltak diszkrétek, nem tartottak rendet. 40-50 fő volt a törzsbázisa.
  • Azt állítja, decemberben küldött üzenetet a hozzá járó lányoknak, hogy nem csinálja tovább. Csinált egy honlapot, ahol regisztrálni lehetett, de nem kellett velük beszélni.
  • Elege lett, elkezdett félni, hogy nagyon komoly problémája lesz az ügyből.
  • Azért nem hagyta abba, mert „azzal a lányokkal is nagyon kibasztam volna. Most szenvednek, hogy nem tudnak hol dolgozni.”
  • A honlapot csak megcsinálta, de átadta másnak. Pénzt nem kért érte, érezte a vesztét.
  • A pénz szerinte elment, sokat le is foglaltak belőle. Addig viszont jól élt, nem kellett megnézni, mi mennyibe kerül.
  • Azt szégyelli, hogy a Kékfény felelős szerkesztőjének ilyen közleményt kellett beolvasnia. Amit csinált, azzal hiteltelenítette a műsort.
  • Tavaly novemberben kezdődött a nyomozás.
  • „Arra miért volt szükség, hogy egy 0-3-as (0-3 év közötti szabadságvesztéssel büntethető ‐ M.G.) piti ügyben nagyon komoly titkosszolgálati eszközöket vessenek be? Ennyi munkát, ennyi embert? Hogy ilyen komoly erőfeszítéseket tegyenek? Valahol szerepel az anyagban, hogy még ügynököt is állítottak rám. Mi szükség volt rá? A nyomozást októberben átadták a Nyíregyházi Rendőrkapitányságnak. Van egy BM-rendelet és egy ORFK-utasítás, hogy sorozat-bűncselekményeknél ott folytassák le a nyomozást, ahol a legtöbb bűncselekmény történt. Nyíregyházán a 0-3-asból csináltak egy 1-5-ös ügyet. Mert szerintük bordélyházakat tartottam fent. De az, hogy most Nyíregyháza nyomoz, nem jelenti azt, hogy ez így ott is marad. Valamikor a közeljövőben még be fogok vallani budapesti címeket is, és akkor lehet hogy Budapest fog nyomozni. Igaz, már most is nekik kéne, mert már eddig is több pesti címet vallottam be, mint nyíregyházit. Remélem, a BRFK is arra jut, hogy szó sincs bordélyház fenntartásáról.”
  • Szerinte azért most kapták el, mert tudták, hogy kiszállt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik