Évek óta nem látott szintre emelkedett a feladott hirdetések száma az elmúlt két hónapban – derül ki a piac 67 százalékát birtokló álláskereső portál jelentéséből. Májusban és júniusban több mint havi 5000 hirdetést adtak fel a cégek, ezzel meghaladva az eddigi legmagasabb, 2008-as szintet. Az oldal szakemberei szerint ez az érték bizakodásra ad okot a hazai munkaerőpiac jövőjét illetően.
A legtöbben az 5-10 éves munkatapasztalatot igénylő állásokra jelentkeztek 2013 második negyedévében, a munkáltatók pedig leggyakrabban 3-5 év tapasztalatot és főiskolai diplomát várnak el a jelentkezőktől – olvasható a közleményben. Országos szinten a meghirdetett állások 37 százalékánál feltétel a nyelvtudás, a legelterjedtebb elvárás az angol középfok.
Továbbra is a fejlesztő, a könyvelő és a mérnök a legkelendőbb a cégek körében. A munkakeresők pedig a banki adminisztrátor és ügyfélszolgálati asszisztens munkakörök iránt érdeklődnek a legtöbben. Nyár elején megugrott a diákmunkát keresők száma is: a portál szabadszavas keresőjében júniusban 5500-an írták be ezt a kifejezést.